Besztercebánya megye elnöke azzal fenyeget, ha a kormány nem változtat az oltási stratégián, készek bezárni a megyei oltóközpontokat

Besztercebánya megye elnöke azzal fenyeget, ha a kormány nem változtat az oltási stratégián, készek bezárni a megyei oltóközpontokat

Csalódott a kormány oltási programjában Ján Lunter, Besztercebánya megye elnöke. Azt állítja, a megyék nem kaptak kellő tájékoztatást, a kormánynak nincs terve a „hogyan továbbra”, márpedig, mondja Lunter, a mostani eszközök és módszerek hatékonyságuk végéhez értek. 

Besztercebánya megye elsősorban azt nehezményezi, hogy a jelenlegi oltási tempó mellett gyakorlatilag elérhetetlen a szükségesnek tartott, 70%-os átoltottság, melynek hiányában a nyájimmunitás szinte biztosan nem valósul meg. 

Lunter szerint habár bizonyítást nyert, hogy az oltás mennyire hatékony, a lakosság nagy része ma sincs beoltva a megyében. Az átoltottság nem éri el az ötven százalékot, a megyeelnök attól tart, nem is fogja. 

Lunter azzal fenyeget, ha nem változik a kormány oltási stratégiája, nem emelkedik számottevően a vakcinára jelentkezők száma, akkor „egy-két hónapon belül bezárják a megye nyolc oltóközpontját”. Ezekben eddig 88 ezer ember kapott legalább egy adagnyi vakcinát. A megyeelnök szerint a mobil oltópontok megerősítésére lenne szükség, Lunter azt állítja, ezzel azokat az idős vagy szociálisan hátrányos helyzetű embereket is el lehetne érni, akiket hagyományos módon nem tudtak megszólítani.

Hírdetés

Tudunk kell, mik a minisztérium tervei, hogy neki tudjunk állni a munkának. Világos utasításokra van szükség, tudnunk kell, milyen szerepet szán nekünk a kormány, tudnunk kell, milyen jogosultságai és korlátai vannak a kerületeknek.

– fogalmazott a megyeelnök-helyettes, Ondrej Lunter, Ján Lunter fia.

Az ifjabb Lunter egyik különutas elképzelése, hogy a megye saját callcentrumot állítana fel, ahol az időseket tájékoztatnák az oltás körülményeiről, de a megyeelnök azt is kilátásba helyezte, hogy helyi vállalkozók segítségével motiválnák az embereket, például azzal, hogy bizonyos szolgáltatásokat olcsóbban vehetne igénybe az, aki már beoltatta magát. 

A megye egyik egészségügyi tanácsadója, Andrea Baníková azt hangsúlyozta, muszáj valahogy motiválni azokat az embereket is az oltásra, akik átestek ugyan a betegségen, de szervezetükben az eltelt idő függvényében már nincs elég ellenanyag. A szakember szerint a lehető legrövidebb időn belül be kell vonni a háziorvosokat az oltási kampányba. Ezzel kapcsolatban azonban van egy kis bökkenő. A megye háziorvosainak jelentős része, több mint 40%-uk 65 évnél idősebb. Ahhoz, hogy egy ilyen kampány sikeres legyen, gondoskodni kell a háziorvosok megfelelő védelméről, ahogy arról is, hogy minél kevesebb adminisztratív teher háruljon rájuk. Jelen állás szerint egy-egy oltást három különböző rendszerbe is fel kell tölteni a szakembereknek:  az egészségügyi biztosítót, az NCZI-t és a közegészségügyet is értesíteni kell.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »