Benigni a Szent Péter téren a gyerekeknek: A mesék valóra válhatnak, építsetek egy jobb világot!

Benigni a Szent Péter téren a gyerekeknek: A mesék valóra válhatnak, építsetek egy jobb világot!

Május 26-án, vasárnap a Szent Péter téren a gyermekek világnapja zárásaként Roberto Benigni Oscar-díjas olasz színész és rendező Ferenc pápa jelenlétében arról beszélt, hogy tegyék jobbá a világot: „A sárkányokat le lehet győzni. Vegyétek kezetekbe az életeteket és tegyétek mesterművé! Építsetek egy jobb világot! Nekünk nem sikerült.”

„A világot olyan emberek kormányozzák, akik nem tudják, mi az irgalom, mi a szeretet. És ezért elkövetik a legostobább bűnt, a háborút: milyen csúnya szó, a háború mindent bemocskol. Véget kell vetnünk neki” – hangsúlyozta.

„Mindegyikőtök egy olyan történet főszereplője, amely nem ismétlődik meg soha. Ti vagytok a hősök. Tegyétek meg a nehéz dolgokat! Álmodjatok! Ez a legszebb dolog a világon. Ahhoz, hogy álmodjatok, nem kell becsuknotok a szemeteket. Ki kell nyitnotok!” Hozzátette: a gyerekek nem edények, amelyeket meg kell tölteni, hanem tüzek, amelyeket meg kell gyújtani.

Amit kigondolunk, az valósággá válhat. Meg kell találnunk hozzá a megfelelő szavakat. A háború befejezésére még nem találtuk meg. De

– buzdította a gyerekeket.

„Amikor a gyerekek háborúsdit játszanak, abbahagyják, amint valamelyikük megsérül, azok viszont, akik a háborút csinálják, nem hagyják abba” – jegyezte meg.

Hírdetés

Az emberiség történetének legnagyszerűbb gondolataként idézte, amit Jézus mondott a hegyi beszédben: „Boldogok az irgalmasok. Ez a felhívás mindenkihez szól, legyünk mélységesen jók. Az élet szeretet, és végtelen együttérzés a fájdalommal, amely átjárja az emberiséget.” Felhívást is intézett a gyerekekhez: „A háborúnak véget kell vetni. Azt mondhatjátok erre: ez csak egy álom, tündérmese. Igen, így van, de ahogy Gianni Rodari mondta: »A mesék valósággá válhatnak, igazzá válhatnak!«

A világnak szüksége van arra, hogy széppé váljon, és ehhez mindenki odateheti a saját kevés hozzájárulását, akkor is, ha hibázik: „A hibákra szükség van, néha hasznosak és szépek” – mondta Benigni, felidézve a pisai ferde torony tökéletlen szépségét: „Láttátok, milyen gyönyörű hiba?”

 – buzdította a gyerekeket.

„Szeressétek, amit csináltok, ne elégedjetek meg azzal, hogy jó munkát végeztek, hanem a legjobb tudásotok szerint végezzétek el, ahogyan Michelangelo megalkotta ezt a kupolát” – mondta Benigni és megismételte II. János Pál felhívását: „Ne féljetek!” „Mindannyian együtt vagyunk, a szívetekben az egész emberiség lüktet, egyek vagyunk. Látom, hogy készen álltok arra, hogy szárnyra kapjatok, hát tegyétek meg!

Hozzátette: „Nincs szebb dolog a világon, mint egy gyermek nevetése! És

Forrás és fotó: Vatican News; Avvenire

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »