Mint ismert, Klaus Iohannist, Románia államfőjét Nagy Károly-díjjal tervezik kitüntetni. A kitüntetés visszavonását kéri Bencsik János, a Magyar Országgyűlés független képviselője, aki szerkesztőségünköz is eljuttatott levelében a Nagy Károly-díj Bizottsághoz fordul.
A levelet teljes egészében közöljük:
Tisztelt Nagy Károly-díj Bizottság!
Örömmel értesültem tavaly arról a hírről, miszerint a Nagy Károly-díjat idén egy kelet-közép-európai politikus fogja kapni. Ez már csak azért is öröm számomra, mert egyrészt meglehetősen ritka az e régióból érkező díjazott, másfelől fontos elismerés ez nekünk, kelet-közép-európaiaknak, akik több évtizednyi szovjet megszállás után nyertük el szabadságunkat. Ez ugyanis mutatja, hogy az Európai Unió működésének számos igazságtalanságát kísérő viták ellenére nem csupán mi tekintjük magunkat európainak, hanem azok is, akik a 20. századi történelem nyerteseiként szerencsésebb körülmények között fejlődhettek, gyarapodhattak.
Az európai értékek és a nyelvi-kulturális sokszínűség iránt elkötelezett állampolgárként azonban tiltakozásomat kell kifejezzem az idei évi díjazott iránt, aki nem más, mint Románia regnáló elnöke, Klaus Iohannis.
A Nagy Károly-díjat ugyanis azok érdemlik ki, akik a legtöbbet tettek az európai gondolat győzelméért, az európai értékek védelméért és Európa egyesítéséért. Sajnálattal kell felhívnom az Önök figyelmét, hogy ezen kritériumoknak a román államfő nemhogy nem felel meg, de közéleti tevékenysége az elmúlt években szöges ellentéte volt a Díj mögötti magasztos céloknak.
Önök azt írják Iohannis úrról, hogy vezetésével Románia a legeurópaibb állammá vált Délkelet-Európában, „védi a kisebbségeket és a kulturális sokszínűséget”.
Mint azt bizonyára tudják, Románia soknemzetiségű állam, a legnagyobb nemzeti közösséget pedig a magyarság adja. Több mint 1,2 millió román állampolgárnak nem csupán anyanyelve a magyar, de magyarnak is vallja magát. Ez majdnem hatszor annyi, mint Aachen város teljes lakossága. Fontos megjegyezni, hogy az ott élő magyarság nem a jobb élet reményében költözött Romániába. Ősei ezer évvel ezelőtt is ott éltek már, és éppen ők fogadták be az idegen hódítók elől menedéket kérő románokat a 12-13. századtól kezdve.
De laknak az országban ugyanilyen okokból további nemzeti közösségek is, így például németek (szászok és svábok), szerbek, cigányok, bolgárok, stb. Maga Klaus Iohannis is német származású. Ezért bízva abban, hogy nagyobb érzékenységgel fog viseltetni az erdélyi magyarság problémáinak megoldása iránt, 2014-ben a helyi magyarok többsége rá adta voksát az államfő-választáson, nagyban hozzájárulva ezzel győzelméhez.
Hogy csak néhány példát említsek:
1. Megszakította azt a korábbi hagyományt, miszerint Románia államfői köszöntötték a magyarságot legnagyobb nemzeti ünnepük, március 15. alkalmából.
2. A romániai magyarság majdnem fele egy tömbben él, Székelyföldön, egy körülbelül harmadakkora területen, mint Észak-Rajna-Vesztfália állam. A székelyek magyarul beszélnek, magyaroknak is tartják magukat, történelmi okokból azonban más megnevezést használnak saját magukra. Az elmúlt években rengeteget küzdöttek szimbólumaik, így zászlóik szabad használatáért, ami egyébként más romániai régióknak meg van engedve (például a történelmi Moldva zászlaja szabadon használható). A székely zászló használatáért azonban hatósági vegzálás és bírság jár. 2017-es székelyföldi látogatása alkalmával az egyik székelyföldi polgármester székely zászlót kívánt adományozni az államfőnek, aki azonban ezt nem volt hajlandó átvenni, sőt cserébe egy román zászlót nyújtott át a helyi polgármesternek, megsértve ezzel a látogatásra érkező, ünneplő magyarokat.
3. Az elmúlt években Iohannis úr minden fórumon azt hirdette, hogy Romániá¬ban példásan megoldották a nemzeti kisebbségek helyzetét, miközben kiszivárgott dokumentumok is igazolják, hogy a román nemzetbiztonság ma is „nemzetbiztonsági kockázatként” kezeli a helyi magyarságot, azaz több mint 1,2 millió román állampolgárt.
4. Amikor a hatóságok bezárattak egy patinás romániai magyar gimnáziumot, akkor Iohannis úr nem sietett a segítségükre, hanem éppen ellenkezőleg, a Román Alkotmánybíróságon támadta meg a gimnázium újranyitását lehetővé tevő törvényt. A továbbiakban számos alkalommal tett még így, amikor a helyi magyarság számára valamilyen jogbővítés történt volna.
5. 1989 utolsó hónapjaiban Románia a legsötétebb kommunista diktatúra napjait élte meg totális elnyomással és megfélemlítéssel. Ekkor lépett színre egy magyar lelkipásztor, Tőkés László, aki nem félt kimondani az igazságot, és bátor fellépe nagyban hozzájárult Ceaușescu-rezsim összeomlásához. Iohannis úr elvette azt a kitüntetést, amelyet Tőkés László az események húszéves évfordulóján kapott érdemei elismeréseként.
6. A koronavírus-járvány kellős közepén, amikor minden országnak összefogásra és együttműködésre kéne ösztönöznie, Iohannis úr magyarellenes kijelentésre ragadtatta magát, amely országos botrányt eredményezett. Mint az köztudott, az államfő a nemzeti-liberális párt (PNL) tagja, ám parlamenti többsége a szociáldemokratáknak (PSD) van Romániában. Ebből kifolyólag Iohannis úr minden alkalmat megragad, hogy politikai ellenfeleit, a szociáldemokratákat támadja. Április végén azt állította, hogy a szociáldemokraták „odaadták Erdélyt Magyarországnak”, és azzal vádolta őket, hogy erről alkut kötöttek Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével. A minden alapot nélkülöző, belpolitikai haszonszerzés céljából elkövetett verbális támadás soviniszta gyűlölködésre sarkallta a romániai sajtót és több helyi pártot is. Mindez tovább rontott az utóbbi időszakban egyébként is feszült román-magyar viszonyon.
A román államfő kisebbségellenes és európai értékekkel ellentétes megnyilvánulásaira a magyar és román nyelvű sajtóban számos példát találhatnak. A nyugat-európai média ezekről csak elvétve számol be, üdítő kivételt képez a Spiegel május 4-i „Ein Hetzer als Karlspreisträger” címmel megjelent cikke, amely rámutat, hogy a díjazott „a romániai magyar kisebbség ellen uszított”, amely sötét időket idéz.
Mindezek ismertében arra kérem Önöket, hogy fontolják meg, hogy Klaus Iohannis valóban méltó-e a magas presztízsű Nagy Károly-díjra, és ha nem késő, találjanak helyére méltóbb, az európai értékek és a kulturális sokszínűség iránt elkötelezettebb díjazottat.
Budapest, 2020. május 10.
Tisztelettel:
Bencsik János
a Magyar Országgyűlés független képviselője
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
