Bejelentették: tovább fonódik a budapesti villamoshálózat

Bejelentették: tovább fonódik a budapesti villamoshálózat

Az elkövetkező évek legfontosabb fejlesztése lesz, a 4-6-os villamosvonal forgalmához és léptékéhez hasonlítható, Újbudát Újpesttel összekötő fonódó kötöttpályás közlekedési tengely, amelynek nyomán „kivirágzik az élet” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester a projektindító fővárosi sajtótájékoztatón kedden.

Az európai nagyvárosok között Budapesten különösen magas a villamosközlekedés jelentősége a közösségi közlekedésben, de „mi ezzel sem vagyunk elégedettek” – jelentette ki a főpolgármester, hozzátéve: szeretnének újabb és újabb fejlesztéseket megvalósítani.

Karácsony Gergely elmondta, hogy régi fényképeket nézve megállapította, azokon sokkal több villamos van, mint amennyit most látunk. Egyben Budapestet a villamosok városának nevezve úgy fogalmazott, a most bejelentett projekt arról szól, hogy visszaépítenek egy hajdan volt villamosvonalat. Ez, mint mondta, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci út déli részén valósulhat meg.

A Pesti fonódó II. olyan városrészeket köt össze, amelyek egy részén már van metróközlekedés – hívta fel a figyelmet a városvezető, de mindjárt megjegyezte, ez a szakasz olyan nagy szállítási kapacitást igényel, hogy a felszíni közlekedés is szükséges.

Hírdetés

Ahol pedig a felszíni közlekedés elérhető, kisebb léptékek vannak, rugalmasabb, átszállásmentesebbek a kapcsolatok, „kivirágzik az élet” – mondta Karácsony Gergely, kitérve arra is, hogy a projekt kapcsán nagyon fontos a Nyugati tér átépítése, amelyre „bőven ráfér”, hogy egy másfajta arculata legyen.

Forrás: BKK

Forrás: BKK
Most, a projekt tervezésének elindulásakor még sok nyitott kérdés van, de az biztos, hogy a Nyugati téri felűjárót elbontják, ezáltal létrehozva egy kellemesebb, szellősebb városi területet.

Ugyanakkor a tér áteresztőkapacitása nem csökkenne, a jelenlegi felüljárón áthaladó forgalom szintben keresztezné a Nagykörutat, a nagy befogadóképességű villamosoknak köszönhetően jóval többen érhetnek majd célba gyorsabban és kényelmesebben, mint napjainkban – hangzott el.

A terület új kialakítása emellett túlmutatna jelenlegi szerepén, és a Nyugati tér nemcsak mint kereszteződés, hanem egy „létező és funkcionáló városi köztérként” is szerepelhetne a budapestiek életében.

A beruházás előkészítése az Európai Unió társfinanszírozásával, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz) programnak köszönhetően valósulhat meg – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »