Bár elvileg nem lenne szabad, mégis épül a balatonföldvári kikötő

Bár elvileg nem lenne szabad, mégis épül a balatonföldvári kikötő

Tiltó bírósági ítélet ellenére gőzerővel zajlanak a munkálatok a balatonföldvári Nyugati strandon azután, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal új építési engedélyt adott a kivitelező cégnek.

A kormányhivatal az új építési engedéllyel azután állt elő, hogy a Kúria tanácsa elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a balatonföldvári önkormányzat és a kivitelező Balabo Kft. nyújtott be a a Pécsi Közigazgatási Bíróság ítélete ellen. Ez a pécsi ítélet az első építési engedélyt semmisítette meg arra hivatkozva, hogy ellentétes a helyi építési szabályzattal, ami kimondja, a strandok területe és funkciója nem változtatható meg.

Vagyis elvileg nem épülhetne kikötő a balatonföldvári Nyugati strandon, a valóságban azonban mégis épül, ugyanis a kormányhivatal a város jegyzőjének állítása alapján – amely szerint az építkezéssel nem változik meg a strand funkciója – a verdikt után rohamtempóban, az eredeti indoklással megegyezően új építési engedélyt adott ki a Balabo Kft.-nek – írja a Népszava.

A strandot féltő, emiatt a beruházást ellenző civilek viszont

ezt a határozatot is perre vitték, az ügyben április 26-án hozhat ítéletet a bíróság.

A lap felidézi, hogy a balatonföldvári önkormányzat a 2019-es önkormányzati választások után tűzte napirendre a kikötő tervét. A koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli jogrend ideje alatt Holovits Huba kormánypárti polgármester 2020 tavaszán ki is írta a pályázatot, amin egyedül a nem sokkal korábban az e-kikötő létesítésére 897 millió forintos állami támogatást nyert Balabo Kft. indult. A cég meg is nyerte a pályázatot.

A kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya szabad utat adott a projektnek, amely a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól a megfelelő vízjogi engedélyeket is beszerezte. Ebből derült ki, hogy az eredeti tervekben bemutatottnál is nagyobb kikötő épülhet.

Hírdetés

Eredetileg 1,6 milliárd forintból 2,3 hektár vízfelületű, összesen 2,8 hektáros, 175 hajó befogadására alkalmas két, 311, illetve 225 méteres, a Balatonba nyúló mólószárral határolt kikötő szerepelt a tervben, mely teljesen kettévágta volna a strandot egy 900 és egy 700 négyzetméteres részre. Utóbb a 225 méteres mólót 380 méteresre nyújtották – írja a Népszava.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »