Bánkeszin sikerült az osztályozott hulladék arányát 16-ról 59 százalékra növelni

Bánkeszin sikerült az osztályozott hulladék arányát 16-ról 59 százalékra növelni

Az Érsekújvári járás falujában 2020 óta működik a kommunális, az osztályozott és a komposztált hulladék elektronikus nyilvántartása. A nyilvántartás alapján elemzik a lakosság magatartását – rámutatnak a gyenge pontokra, és motiválják a jó eredményt elérő háztartásokat.

A helyesen megválasztott stratégia tehát meghozta a kívánt eredményt a község számára – 16-ról közel 59 százalékra sikerült növelni a válogatott hulladék mennyiségének arányát, meghaladva ezzel a szlovák átlagot. Ez anyagi megtakarítással járt az önkormányzat számára, elősegítette a méltányos szemétdíjak bevezetését és nem utolsó sorban a környezetet is kímélte.

Bánkeszin éppen azért értek el sikereket, mert az adatok kiértékelésére helyezték a hangsúlyt.

Az osztályozottan gyűjtött hulladékot a háztartások QR-kódos matricával címkézik fel, a biológiailag lebomló hulladékot a lakók komposztálókban használhatják fel, vagy barna konténerekbe helyezik, melyeket szintén nyilvántartanak. Minden egyes gyűjtéskor az ELWIS elektronikus rendszerében rögzítik az adott háztartásból származó hulladékfajták adatait, így valós képet kaptak arról, kik azok, akik lelkiismeretesen osztályoznak. Látványosan csökkent a szeméttelepre juttatott hulladék mennyisége. Míg 2019-ben több mint 635 tonna volt, addig 2021-ben már csak 497,81 tonna.

Hírdetés

Mint minden újtól, ettől is húzódoztak a lakosok, ezért az önkormányzat összes kommunikációs csatornáján igyekezett a rendszert színvonalas tájékoztató kampánnyal bemutatni.

„A rendszer újat hozott számunkra. A polgároknak meg kellett szokniuk, hogy az osztályozott hulladékot tartalmazó zsákokat a megfelelő QR-kóddal ellátott matricával kell megjelölni, hogy a jelöletlen zsákokat a szemetet gyűjtő cég nem viszi el tőlük” – magyarázza Matúš Ohrádka, a hulladékgazdálkodás felelőse.

Hozzáfűzi, a lakosok megszokták, hogy a matricák állapotát folyamatosan ellenőrizzék, ha pedig fogynak, ingyenesen vételezhetnek a községi hivatalban.

„Az eredmények eléréséhez szigorú felkészülésre van szükségük az önkormányzatoknak, és nem szabad elfelejteni a megszerzett adatokkal dolgozni. Éppen ezért jó, ha a települések olyan tapasztalt partnerekre támaszkodhatnak, akik nem csupán szoftvereket kínálnak, hanem tapasztalattal is rendelkeznek a hulladékgazdálkodás terén – magyarázza Martina Gaislová, a menejodpadu.sk portál munkatársa.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »