Az összes pártot feljelentette

Alkotmányos jogainak sérelme miatt beperelte az összes Magyarországi pártot Várady Zsolt, az iWiW alapítója. Pontosabban az összes, 1990 óta parlamentbe került pártot, a Demokratikus Koalíciótól kezdve a KDNP-n és a Fideszen át az Egyesült Kisgazdapártig, és a többieket is.

Az október 10-i keltezésű feljelentést azzal indokolta, hogy a pártok olyan adórendszert alakítottak ki, amelyben „lehetetlen a vállalkozásom fenntartani anélkül, hogy adócsalásra, adóelkerülésre kényszerüljek”. Várady Zsolt szerint ez akkor is érvényes, ha munkaadó, de akkor is, ha munkavállalóként dolgozik – olvasható a a Vs.hu-n.

Szerinte ezek az alkotmányos jogok sérülnek az adórendszer miatt:

a tisztességes gazdasági versenyhez való jog;a vállalkozás joga,a gazdasági verseny szabadságaaz egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez fűződő jog.

Hírdetés

Azt gyanítja, hogy a politikai pártok „szándékosan tartják nyomás alatt a magyar társadalmat azért, hogy így zsarolhatóvá és manipulálhatóvá váljanak, és ne maradjon se energiájuk, se lehetőségük arra, hogy hangot adjanak egyet nem értésüknek: jobb, ha mindenkinek vaj van a fején, mert így könnyebben sarokba szoríthatóak.”

Várady közleményében az is szerepelt, hogy a feljelentés egy kampány része, amellyel az adófizetési morál javulását szeretné elérni.

————————————————

Én továbbgondoltam az ügyet. Mi lenne, ha több ezren, több tízezren csatlakoznánk ehhez a feljelentéshez? Akinek van kapcsolata Várady Zolthoz, kérem jelezze nekem (Both Gábor) a 20 – 927 6708-as számon, hogy felvethessük ennek lehetőségét. Utána várjuk azokat is, akik csatlakoznának a feljelentéshez.


Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »