Mióta megjelent az újságokban, hogy a miniszterelnök a Fidesz parlamenti frakciójának szezonnyitó ülésén nemcsak az álnok Soros-terv végrehajtásának megakadályozásáról – azaz a jövő évi választások megnyerésének módozatairól – beszélt, hanem évtizedes távlatokról is merengett, azóta magam is törögetem a fejemet hasonlókon. Nem az izgat, hogy pompásan fejlődő gazdaságunk utoléri-e Ausztriát 2030-ig – hamarabb hagyja le tőkefelhalmozásilag Mark Zuckerberget a nemzet gázszerelője, fittyet hányva az előtte tornyosuló objektív akadályokra –, arról okoskodom inkább, hogy milyen országgá szerényedhet a mi hazánk az elkövetkezendőkben.
Ugyanakkor nem árt tudni, hogy az örökös politikai ámokfutások hatásai mellett rajtunk is múlik ez, nem helyes összes hibáinkat, veszteségeinket, kihagyott ziccereinket választott vezetőinkre tolni, ahogy az elért eredményekben és az esetleges pozitív változásokban is sokszor játsszák a vezető szerepet mások, a lehető legszélesebb értelemben vett civilek. Ezenfelül honnan tudhatnánk százszázalékos bizonyossággal, hogy ki nyeri meg 2018 tavaszát – 2022-t és 2026-ot nem is említve?
Mégis érdemes eljátszani azzal a ki semmiképp sem zárható lehetőséggel, hogy amikor Orbán Viktor 2030-ig terjedő elképzeléseket emleget, akkor esélye is van arra, hogy ezt a történelmi mércével rövidke időszakot mindenekelőtt ő, a csapata és a pártja töltse meg tartalommal. Igen ám, de milyen lenne ez a tartalom? Nézünk jobbra, pislogunk balra – és ezen a ponton egykettőre elakadunk.
Azt jól tudjuk, hogy mi az a Soros-terv: egy roppant fontos-hasznos kampányelem. Úgy működik, mint a hollywoodi filmek, amelyeket azzal hirdetnek, hogy based on a true story, igaz történet alapján. Valami történt valakikkel valahol – izgalmas volt, tanulságos is –, de mire az események alapján forgatott művet készre vágják, egy szereplő sem ismerne rá benne sem magára, sem a sztorijára. Nem is számít ez, a nézők nem a valósággal akarnak randevúzni, amikor mozijegyet és popcornt vásárolnak. Nos: Soros György is megírta egyébként vitatható-vitatandó betelepítős cikkeit, de hogy ezek betűi mennyiben irányítják a nyugat-európai politikusok és a brüsszeli bürokraták cselekedeteit, az is világos. Majdnem egyértelműt írtam. Nekem az: szerintem semennyire. Ám a Fidesz hívei – az eszement kampányok népes célcsoportja – éppígy hisz az apokaliptikus olvasat érvényességében.
Sokszor átrágtuk már mindezt, és elkerülhetetlen, hogy az előttünk álló hónapokban is megtegyük még néhányszor. Ez lesz a vezértéma, nem válthatja le semmi. Az ellenzék nem elég erős és veszélyes ehhez, az egyre migránssimogatóbb Ferenc pápa mégsem lehet fő célpont, és Martin Schulz sem tette meg a szívességet, hogy a német választásokat megnyerve első számú közellenségünkké hízzon az agg Soros helyett. Pedig mekkora főnyeremény lett volna a pasas az orbáni kampányban!
http://mno.hu/
Na de Soros-terv ide, nemzeti konzultáció oda, 2018 amoda – végül is az Orbán-terv viszont micsoda? Tudunk-e bármit is róla? Mármint túl azon, hogy a választásokat muszáj megnyerni megint, és ha egy mód van rá, akkor a soron következőket is?
Az az állításom, hogy nem tudunk erről semmit. Tervről még soha nem tudtunk kevesebbet. Különféle értelmiségiek hajlamosak feltételezni, hogy az embereknek szokásuk programpontok, országjobbító elképzelések, filozófiai megfontolások alapján ikszelni a szavazófülkében. Nem vitatom, kialakultabb kultúrájú vidékeken meghatározó jelentőségük lehet ezeknek is. A liberálisok liberálisokra, a konzervatívok konzervatívokra, a szocialisták szocialistákra szavaznak. Az is előfordul, hogy öröklődik az ilyen. Egy labour família leszármazottja akkor sem lesz tory, ha a fene fenét eszik, és fordítva.
Magyarországra azonban ez egyre kevésbé érvényes. Meghökkentő módon nem is a kommunizmus pusztította el a tradíciókat és az eszméket – a kilencvenes években még tűnhetett úgy, hogy a klasszikus képletek restaurálhatók –: a gyurcsányizmus és az orbánizmus tettek pontot a mondat végére. Az egyik óhatatlan bukása és a másik hihetetlen felemelkedése.
Így mára nincs semmi – csak Orbán Viktor van. Személyesen. Mellette vagy ellene – ennyi a kérdés. És ha a kérdés ennyi – akkor nincs szükség tartalomra a tervben. A legfontosabb kérdésekre sem fontos válaszolni. Például, hogy bent akarjuk-e tartani az országot az Európai Unióban, vagy hogy bevezetnénk-e az eurót. Nem számít, bagatell.
Az egyre monstruózusabb Fidesz-univerzumon kívüli politika feladata tehát rém nehéz és összetett. Építenie kellene a semmi helyére – Orbán Viktor mellé, vele átellenben – valami önerejéből valóságos valamit. Olyasmit, ami nem hozzá képest létezik. Ami egyedül is megáll a lábán – és igazi. Nem vitás: 2030-ig simán sikerülni fog.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
