A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megrendülten értesült Hankiss Ágnes haláláról. Elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent a hatóságnak – írták az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.
Hankiss Ágnes az NMHH Médiatanácsának tagjaként 2019 decembere óta felelősségteljes és lelkiismeretes munkával járult hozzá a hatóság munkájához. Hiánya pótolhatatlan veszteséget jelent a médiatanácsnak és az egész hatóságnak – közölték.
Azt írták: Hankiss Ágnes médiaszabályozó testületben betöltött tagsága egy rendkívüli pálya utolsó szakaszát jelentette.
A társadalomlélektan doktoraként, egyetemi oktatóként indult, majd a rendszerváltás óta folyamatosan közéleti szerepet is vállalt. Önkormányzati és parlamenti munkái mellett tagja volt a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, vezette a Károlyi Palota Kulturális Központot, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet, 2008-tól pedig a Duna Televízió kuratóriumának elnökségi tagja is volt – ismertették pályafutását.
Kitértek arra is, hogy pszichológusként, politikusként és íróként is maradandót alkotott: a József Attila-díjat éppúgy megkapta, mint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Több szépirodalmi és társadalomtudományi mű szerzője.
„Hetvenegy évesen elhunyt munkatársunk emlékét megőrizzük!” – áll az NMHH közleményében.
Hankiss Ágnes kedden hunyt el.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »