Az ima, a bizalom Istenben megtart – Veni Sanctét ünnepeltek a kolozsvári egyetemi lelkészségen

Az ima, a bizalom Istenben megtart – Veni Sanctét ünnepeltek a kolozsvári egyetemi lelkészségen

A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség tanévnyitó püspöki szentmiséjét október 16-án tartották a helyi piarista templomban. A Veni Sanctét készület és gólyanap előzte meg. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspököt és Szakál Ádám Budapestről érkezett piarista tartományfőnököt, valamint a résztvevőket Molnár Lehel piarista szerzetes, egyetemi lelkész köszöntötte.

Új korszak kezdődött a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) és Kolozsvár életében is azáltal, hogy újra van piarista jelenlét; két piarista szerzetes tanár érkezett a közelmúltban a városba. Most ők szervezik a piarista templom liturgikus életét, elsősorban pedig a Kolozsváron tanuló egyetemistákét; emellett a Báthory István nevét viselő iskola tanulóifjúságának, tanárainak lelkivezetését is ellátják.

Molnár Lehel elmondta, már két hete folyik a készület, aminek az eredményeként elérhetővé vált a diákok számára egy kis programfüzet és egy Katolikus Egyetemi Lelkészséghez tartozást igazoló bizonyítvány. Azt is felidézte, hogy a Veni Sanctét megelőző nap, október 15-e a rend Kolozsvárra érkezésének évfordulója, 16-a pedig egy piarista szent emléknapja, aki az alapító jobbkeze volt.

Miután a jezsuita rend pápai rendelet nyomán feloszlott, kolozsvári iskolájuk, templomuk Mária Terézia rendelkezése szerint a piaristákra ,,szállt”. A piarista rend kolozsvári beiktatását gróf Bánffy Dénes királyi biztos végezte 1776. október 15-én, a királynő névnapján; Pállya István kijelölt házfőnök egyúttal átvette az akadémiai templom gondozását.

Szakál Ádám tartományfőnök kifejezte köszönetét, „hogy a főegyházmegye ránk mer bízni egy ilyen fontos dolgot: a fiatalokat”, és piarista ajándékokat nyújtott át a püspöknek, többek közt egy Sík Sándor-kötetet a cserkészetre emlékeztetőül.

Kerekes László segédpüspök homíliájában az elhangzott olvasmányokra utalt, amelyek nem  csak egy hétre, egy életre való tanítást adnak. Majd a válság jelenségéről szólt, ami nem olaj-, nem gazdasági, nem társadalmi válság; inkább bennünk van. Majd Adyt idézve a mindannyiunkban meglevő ideálra, vágyra utalt, és az imára irányította a figyelmet.

Hírdetés

„Álmom az Isten. Néha az imában is kifáradunk. Jézus pedig azt mondja: Szüntelen imádkozni kell. Ha az ima csak szöveg, teljesítmény, ha elfelejtjük, kihez imádkozunk, akkor fárasztó lehet. Istenképünk hibáiból adódik a rossz imagyakorlat, amikor Istent afféle imaautomataként gondoljuk el. Megtámadhat a stressz, kishitűség, de az ima, a bizalom Istenben megtart” – buzdította a segédpüspök az egyetemistákat.

A szentmise bensőséges, felemelő mozzanata volt a felajánlás, amelyet az egyetemes könyörgésekkel kötöttek össze. Az elsőévesek térképet hoztak és a helyes irány megtalálásáért imádkoztak; a zenecsoport zeneeszközöket, pengetőt hozott, arra kérve Istent, hogy a jó hangokat szólaltassák meg. A román egyetemisták az otthoni csomag jelképét hozták és ekkor a szülőkért szólt az ima. A Mécses közösség tagjai is jelen voltak, ők gyertyát hoztak, hogy mindig fényt áraszthassanak. A Kolozsváron tanuló külföldi diákok franciául könyörögtek, s mivel többnyire orvosnak tanulnak, sztetoszkópot hoztak. A hívek adományait, valamint a bort és kenyeret a ministránsok hozták az oltárhoz.

A szentmise végén a püspök külön megáldotta az elsőéveseket; mindegyikük mögé egy felsőbb éves hallgató állt, megígérve, hogy támogatja a gólyát az útján, így lényegében mindenki részesült az áldásban.

A templomi ünnepség az egyetemi lelkészségen kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Péter Loránd

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »