A magyarországi szociáldemokrácia olyan pálfordulásokkal van tele, mint a magyar politikai légkör saját maga, így a szociáldemokraták idézőjeles „viszontagságai” egyben kiváló lenyomatként is szolgálnak a teljes atmoszféra megértéséhez. A hazai szocdemek a 20. század folyamán kicsit olyanok voltak, mint az a könnyűvérű lány, aki folyamatosan incselkedik ugyan a kiszemelt alannyal (a szociáldemokraták esetében a kommunistákkal), de nem, vagy csak alkalmanként bújik ágyba vele, jórészt érdekből.
Nem volt ez másként az 1918-as Károlyi-uralom idején, majd a Tanácsköztársaság 133 napja alatt sem. Noha a kommunistákkal párhuzamosan igyekeztek a naiv polgársághoz is odadörgölőzni, a marxizmus „emberibb arcát” megjeleníteni, hasznos hülyékként mindig a kommunisták előretolt bástyájaként funkcionáltak. Egyes szociáldemokrata elemek részéről ez tudatos volt – ők kaptak később pozíciókat a kommunizmus éveiben, mások részéről pedig ugyanolyan naivság, mint ahogy a polgárság viseltetett a szocdemek iránt.
A Horthy-korszakban átláttak ezen, amit úgy oldottak meg, hogy némi parlamenti képviselet és legális működés fejében "kiherélték" a szociáldemokratákat. Mindezt a konszolidáció égisze alatt, az 1921. december 22-én aláírt Bethlen–Peyer-paktumban hozták tető alá, így a szociáldemokraták nyugodt szívvel mehettek karácsonyozni. Természetesen a megállapodás híre később a nemzetközi munkásmozgalomhoz is elért és hát… nem éppen tüntette fel jó színben a magyarországi szocdemeket, sokan az ellenséggel való lepaktálással gyanúsították őket. Persze a kommunisták, bolsevisták eredeti célja eleve az volt, hogy a végső hatalom megragadása előtt a „gyenge” szocdemekkel is leszámolnak majd, de a Bethlen–Payer-paktum csak növelte az illegalitásban maradt kommunisták bizalmatlanságát a szociáldemokraták irányába. Ennek eredményét 1945 után látjuk igazán lecsapódni.
Rajniss Ferenc lapja ezúttal egy 1918. decemberi cikket hozott el nekünk a Népszavából, a marxizmus egy őszintébb korszakából. Itt már nyilván érezték a szociáldemokraták, hogy a tehetségtelen Károlyi helyett merre fordul majd a kormányrúd és igyekeztek magukat bebiztosítani a jövőre nézve is, fokozottabban hozzádörgölőzve a bolsevistákhoz. A Népszavában íródott sorok egyszerre jelenítik a 20. század vörösök által okozott tragédiáit és a megmosolyogtató, szürreális valóságot.
Az igazságnak tartozunk…
Az igazságnak tartozunk annak elismerésével, hogy a magyarországi szociáldemokraták, 1918-ban nem ígérgettek olyanfajta együttműködést a polgársággal, mint napjainkban. Akkor is sok szó esett a „munkásság, parasztság és polgárság” együttműködéséről, a frázisok gondolkodóbaejtően ugyanazok voltak, de még Károlyi Mihály felülkerekedése előtt sem igen hangoztatták a marxista vezetők a polgárság kebelére való borulást. Amikor már valószínűnek látszott a forradalom, a szociáldemokrata sajtó is elzengte a maga dicséreteit a farkastorkú gróf felé, de halkan pengette a gitárt s inkább arra törekedett, hogy a naiv polgárok ijesztegetésével, minél nagyobb részt biztosítson a miniszteri tárcák és a hatalmi posztok szétosztogatásánál a második forradalom híveinek! Igen rövid ideig billegette magát a marxista réteg, kedveskedve a szánalmas együgyű polgári front előtt s azután az első kedvezőbb alkalommal, brutális őszinteséggel feltárta igazi céljait, amelyektől egyszerűen nem menekülhet, ha a lecsapás órája elérkezik! Másfélhónapos polgári-marxista közös uralom után, 1918 december havában, imigyen találta meg a Népszava a maga igazi hangját:
„A szociáldemokrata párt sohasem titkolta és ma sem titkolja, hogy igenis meg akarja dönteni a polgári társadalmat és annak alapját, a magántulajdont. Ebben a döntő és alapvető kérdésben különbözik minden polgári párttól és távolodik el a polgári világrend kereteitől. Meg kell állapítanunk, hogy éppen a szocializmus nagy végcéljaiban nincsen különbség szociáldemokraták és bolsevisták között. Egyformán akarjuk a magántulajdon megszüntetését, az osztály-állam megsemmisítését. Egyformán kívánjuk a kollektív társadalomnak, a kommunizmusnak megvalósítását, egyformán a munkásosztály uralmában látjuk a szocializmus megteremtésének előfeltételeit és egyformán az osztályharc útján kívánjuk vezetni a proletárságot. Mindebben nincs különbség szocialisták és bolsevisták között, ellenben áthidalhatatlan ellentét tátong szocialisták és polgárok között. A bolsevikiektől a szociáldemokrata pártot nem is a kommunista végcél és nem is a polgári társadalom megsemmisítésére való törekvés választja el, hanem a módszer, a taktika és a tempó kérdése. Nem, mi nem akarjuk konzerválni a polgári társadalmat és amikor a burzsoázia dícséretekkel halmoz el minket félelmében, mi kétszeres éberséggel és következetességgel elevenítjük fel Bebel szavát: Mi, szociáldemokraták, halálos ellenségei vagyunk a polgári társadalomnak!…"
Így volt 1918-ban… Ma csak annyit mondanak a marxisták, hogy „változatlan célokkal” küzdenek… Hol itt a homály? És mi a különbség?…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi Magyar Futár-lapszemlék:
– Mit várhat a magyar az ellenségeitől? – Magyar Futár-lapszemle (1943. június 2.)
– A levegő terroristái Budapest fölött – Magyar Futár-lapszemle (1944. április 12.)
– 1000 nap – Magyar Futár-lapszemle (1942. június 3.)
– A honvéd a csatatereken – Magyar Futár-lapszemle (1944. október 18.)
– Németh Szilárd figyelmébe: Döntő harc a magyar földért! – Magyar Futár-lapszemle
– Veszedelmes… – Magyar Futár-lapszemle (1944. január 5.)
– Egy király, Bukarestben… – Magyar Futár-lapszemle (1944. augusztus 30.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
