Papok, szerzetesek, papnövendékek, állandó diakónusok vettek részt május 3-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága által szervezett találkozón Budapesten, a Katolikus Pedagógiai Intézetben. A hagyományos tavaszi családpasztorációs napon az időskor kérdéseit járták körül.
Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK családreferense – aki egy sportbalesetből felépülőben botra támaszkodva érkezett – köszöntötte a résztvevőket. Kifejezte örömét, amiért Ferenc pápa 2021-ben megalapította az idősek és nagyszülők világnapját és ezzel felhívta a figyelmet arra, hogy elöregedő társadalmunkban – ahol sok idős magányosan él és a leselejtezés kultúráját tapasztalja meg –, az idősek csendje, imája, szenvedése értéket jelent. A Szentatya hangsúlyozza a nemzedékek összekapcsolódásának fontosságát is: a lisszaboni ifjúsági találkozó előtt arra buzdította a fiatalokat, keressenek fel egy nagyszülőt, egy idős embert, beszélgessenek vele.
A Családügyi Bizottság márciusban mentálhigiénés szakemberek támogatásával öt alkalmas képzést indított azoknak a munkatársaknak, akik az egyházmegyékben lelkipásztori segítséget nyújtanak időseknek, és akik segédanyagokat kapnak ahhoz, hogy továbbadják másoknak is a kurzuson megszerzett tudást.
Kiss Mónika szociális testvér, a képzés szervezője elmesélte előző napi élményét: a Művészetek Palotájában a 84 éves Kobayashi Ken-Ichiro két órán át vezényelt és Berlioz Fantasztikus Szimfóniája közben arra kérte a közönséget, szurkoljanak neki, hogy bírja erővel. A közönség, a zenekar és a karmester csodás egységben élték meg a darabot. Az idősek ezt kérik tőlünk, hogy szurkoljunk nekik – állította párhuzamba a történetet a képzés céljával. Fontos, hogy ott legyünk az idősek mellett az élet végén, amikor a legnehezebb – tette hozzá.
Krisztus fiatal, és a keresztény nem öregszik – vagy mégis? Papi élmények, belátások és remények idősek kapcsán címmel Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus teológus tartotta a délelőtt első előadását, amely során teológiai tanításokat, pápai megnyilatkozásokat, saját élményeket fűzött harmonikus egységbe az idősekkel való találkozás és az idősödés témájában.
Az időskor és a fiatalság együtt értelmezhető, mondta, és az idősekről szólva először Ferenc pápa fiataloknak írt, Christus vivit kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítását idézte, amelyben azt írja: Krisztus mindig fiatal. Hans Urs von Balthasar gondolatával hozta párhuzamba, aki szerint
„Az ősz haj előtt kelj fel, s tiszteld az öreg ember személyét” – idézte a Leviták könyvét és hozzátette, hogy napjainkban sokféle hozzáállás keveredik az idősekkel kapcsolatban. Megvan a tendencia, hogy a korlátokkal élőket, így az időseket is bevonják a társadalmi életbe: amit az Egyházban karitászként élünk meg, az a világban is megvan valamiképpen. Egyrészt valódi figyelem irányul rájuk, a politikában szavazóbázisként értékelik őket, másrészt korunk inkább azt az embert állítja elénk példának, aki a teljesítőképessége csúcsán van, szép és egészséges; ráadásul olykor a közbeszédben az előző nemzedékeket teszik felelőssé mindenért.
Ismét Ferenc pápát idézte, aki szerint fiatalnak lenni a szív állapota, és az ősi intézmény,
Martos Levente Balázs előadása során többször csodálattal beszélt arról, hogy az idős pápa milyen kedves, mosolygós; az idősek első világnapján közzétett üzenete mekkora szeretet sugárzott; mennyire ragyogva lépett be Budapesten a Szent István-bazilikába.
„Gyakran a nagyszülők biztosítják a nagy értékek átadását unokáiknak, és sokan megállapíthatják, hogy épp a nagyszüleiknek köszönhetik a keresztény életbe való bevezetésüket. Szavaik, kedvességük vagy a puszta jelenlétük segíti el a gyermekeket annak felismerésére, hogy a történelem nem velük kezdődik, hanem egy hosszú folyamat örökösei, és hogy tisztelniük kell a már megtett utat” – idézte az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás szép sorait.
A nemzedékek összekapcsolódása kapcsán elmondta, hogy napjainkban milyen gyorsan váltják egymást a generációk. Steigervald Krisztián YouTube-on elérhető előadásaira hívta fel a figyelmet, amelyekben rávilágít arra, hogy a nemzedékek közti kapcsolat kérdésessé válik, mert a generációváltás régen 25–30 évente történt meg, ma pedig 15 évente, és várhatóan egy generáció ideje 8–10 évre csökken majd. Hogyan tudjuk elkerülni azt a fájdalmas jelenséget, hogy az időseink egy búrába kerüljenek, ahogyan a Covid idején történt? – tette fel a nehéz kérdést.
Ezt követően papi tapasztalatai közül elevenített fel néhányat az idősekkel kapcsolatosan: amikor nem volt felkészülve arra, hogy egy idős azzal fogadja, szeretne meghalni; amikor elbizonytalanodott, hogy a 90 éves kárpátaljai nénihez megfelelően kapcsolódik-e, amikor a szentségtan órákon hallottakat mondja el neki; amikor a svájci templomban csak 60 év feletti, rendkívül szépen öltözött idősek ültek… Az Alzheimeres beteg kapcsán, aki semmire nem emlékszik, de a Miatyánkot elmondja, felmerül a kérdés: Mit jelent embernek lenni? Mi a tudat? Honnan jön az imádság?
Felhívta a figyelmet Szennay András írására, amely a Vigiliában jelent meg Öregek és öregség – a Bibliában címmel, és Szentmártoni Mihály SJ Ketten a mesterrel című könyvének az idősödésről szóló részére, amelyben hangsúlyozza:
Végül villanásszerűen emlékeztetett néhány dologra, ami papi feladatként az idősekkel kapcsolatban fontos lehet, kezdve a templomok hangosításától, a betegek kenetén át (ami nem utolsó kenet) a középiskolások ötven órás közösségi szolgálatáig, amely szép gyümölcsöket teremhet azzal, a fiatalok megszeretik az időseket.
Életvégi döntések: eutanázia, terápiás túlbuzgóság és palliatív kezelések címmel a második előadást Monostori László morálteológus tartotta, aki azzal a személyes tapasztalattal kezdte, mennyire sokat jelentenek számára az idősek érte mondott imádságai.
– szögezte le. A jóléti társadalom fél a fájdalomtól, meg akarja szüntetni. Az eutanáziapárti társadalom számára a fájdalommal teli élet nem értékes. Az öröklét perspektívájából könnyebb megtalálni a szenvedés értelmét, a felajánlott szenvedés nem hiábavaló.
Kérdés, hogyan kezeljük a végső stádiumban lévő beteget, akinek az esetében az orvosi kezelés már nem hatásos. Az eutanázia a halál előidézése annak érdekében, hogy minden fájdalmat kiküszöböljünk. Monostori László véleménye szerint erkölcsileg a különbség nem az aktív és a passzív eutanázia között van, hiszen bűnt mulasztással is lehet elkövetni. Ugyanakkor nem mindig egyértelmű, hol van a terápiás túlbuzgóság határa.
Az eutanáziát három kritérium, a szándék, a módszer és a cselekvés alanya szerint határozta meg. Az eutanáziával az a szándék, hogy siettessék a halált. A fájdalom csillapítása azonban nem eutanázia, akkor sem, ha például a morfiumtól megrövidülhet az élet, hiszen a szándék nem ez, hanem a fájdalom csillapítása.
A módszer lehet egy tabletta, de lehet a kötelező kezelés elmulasztása, a táplálék, folyadék, levegő, higiénia megvonása. Mindent meg kell adni, de csak addig, amíg hasznos, az aránytalan kezelésről le lehet mondani – mondta, de hozzátette, hogy országonként változik, mi számít aránytalan kezelésnek.
A cselekvés alanya szerint az eutanázia lehet öngyilkosság, gyilkosság vagy asszisztált öngyilkosság. Megosztotta a hallgatósággal a tapasztalatait, amelyek szerint ahol engedélyezik az eutanáziát, ott kezdetben alacsony az esetszám, de a spirálba belekerülve nehéz megállni. Svájban az Exit nevű cégnél régóta pénzért meg lehet venni az eutanáziát, és kialakult egy előfizetői modell is, havi összeget lehet befizetni. Létezik már „önkiszolgáló eutanáziagép”: vásárolhatsz kapszulát, amelybe csak belefekszel majd és megnyomod a gombot. És ott van a gyerekek, a pszichés betegek eutanáziája…
Olyannyira, hogy már felmerült a hajléktalanok eutanáziájának kérdése is.
Úgy tűnik, Magyarországon a közvélemény eutanáziapárti. A morálteológus az engedélyezés kapcsán felmerülő problémák közül sorolt néhányat: sérül a bizalmi kapcsolat beteg és orvos között; szelíd nyomás lehet a család részéről… Amikor kinyílik az ajtó a halál kultúrája felé, utána már nemigen vannak mérföldkövek.
Az előadó néhány szóban felvázolta a terápiás túlbuzgóságot, ami a ló másik oldala: Istent akarunk játszani. Fontos a kezelés arányosságának az elve: le lehet mondani róla, ha nehezebbé teszi a betegséget, hosszabbá a szenvedést.
A palliatív kezelésekről szólva Monostori László elmondta: miután elfogadtuk, hogy valaki meghal, továbbra is rengeteget tehetünk érte: mellette lehetünk, megkaphatja a szokásos kezeléseket, lelki támogatást adhatunk, lehetőséget teremthetünk hitbéli, társadalmi kötelességei teljesítésére, segíthetünk, hogy meg tudjon bocsátani, gyónjon, végrendelkezni tudjon. Gyógyszeres kezeléssel javítani lehet az életminőséget, és célul tűzhetjük ki a legemberibb halált.
Végül leszögezte:
A délelőtt a napközi imaóra elimádkozásával zárult. A szendvicsebédet követően a résztvevők kiscsoportos beszélgetéseken mélyítették el a témát, majd záróimádság után Marton Zsolt családreferens püspök zárta le a találkozót.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
