Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadott állásfoglalásában felszólította a törvényhozó testület elnökét, David Sassolit, hogy két héten belül hívja fel a jogállamiság feltételrendszeréről szóló rendelet szerinti kötelességének teljesítésére az Európai Bizottságot. Felszólította továbbá arra, hogy kezdje meg az EU végrehajtó testülete elleni esetleges uniós bírósági eljáráshoz szükséges előkészületeket, amennyiben a bizottság nem reagál. A lengyel igazságügyi miniszter antidemokratikusnak és a jogállamiságot sértőnek nevezte az állásfoglalást.
Az állásfoglalásban a képviselők rámutattak, hogy az uniós költségvetést védő jogállamisági feltételrendszer már január elsején hatályba lépett, és a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó alapokra is vonatkozik. Kiemelték: a bizottság ennek ellenére semmilyen lépést nem kezdeményezett, és nem tartotta tiszteletben azt a június elsejei határidőt sem, amelyet az EP március végi állásfoglalásban meghatározott.
Egyre inkább fennáll a veszélye annak, hogy egyes tagállamok visszaélnek az uniós költségvetéssel, és közben a jogállamiság helyzete is romlik
– hangsúlyozza az állásfoglalás.
A bizottságnak az összes rendelkezésére álló eszközt – többek között az uniós szerződés 7. cikkében szereplő eljárást, a jogállamisági feltételrendszert és a kötelezettségszegési eljárásokat – be kell vetnie annak érdekében, hogy kezelni tudja a demokrácia és az alapvető jogok tartós megsértését, beleértve a média szabadsága és az újságírók, valamint az egyesülési és a gyülekezési szabadság elleni támadásokat is
– közölték az állásfoglalást megszavazó képviselők.
Míg Magyarország és Lengyelország március végén az uniós bírósághoz fordult,
az EP elfogadott állásfoglalásában azzal érvelt, hogy az Európai Tanácsnak a mechanizmusra vonatkozó következtetései nem rendelkeznek törvényi erővel, és a bizottság számára június elsejét tűzte ki az iránymutatások elfogadásának határidejeként.
Az EP állásfoglalását Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter csütörtöki sajtóértekezletén úgy kommentálta:
ez annak bizonyítéka, hogy a demokráciával „nem Lengyelországban, hanem az EU-ban van gond”.
A megszavazott dokumentumot
Ziobro „nyíltan antidemokratikusnak és a jogállamiságot sértőnek” minősítette, azzal érvelve, hogy az EP képviselői egy szuverén, demokratikus államra akarják rákényszeríteni akaratukat olyan területeken, amelyekben a demokratikusan megválasztott nemzeti szervek az illetékesek.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »