Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
A Redemptionis Sacramentum végrehajtási útmutató 29. pontja hivatkozik a II. Vatikáni Zsinat Presbyterorum ordinis 7. pontjára: „Az áldozópapok (presbyteri) mindnyájan, a püspökökkel együtt, úgy részesednek Krisztus egy és ugyanazon papságában és szolgálatában, hogy éppen a felszentelés és a küldetés egysége megkívánja hierarchikus közösségüket a püspökök rendjével (vö. LG 28.), amelyet a liturgikus koncelebrációban olykor (aliquando) a lehető legjobban megmutatnak, és akikkel egyesülve vallják meg, hogy az eucharisztikus szünaxist (áldozatot) ünneplik. Ezért a püspökök – a Szentlélek ajándéka miatt, amely a szent rendben a presbitereknek adatott – őket tekintik a tanítás, a megszentelés és Isten népe lelkipásztori szolgálatában nélkülözhetetlen segítőtársaiknak és tanácsadóiknak. Amit erőteljesen már az Egyház ősi idejéből származó liturgikus dokumentumok is hirdetnek, amikor ünnepélyesen kérik Istentől a felszentelendő presbiterre „a kegyelem és a tanács lelkének kiáradását, hogy tiszta szívvel segítse és kormányozza a népet”, miként a pusztában Mózes lelke átszállt a hetven bölcs férfi értelmére „akiknek segítségével a megszámlálhatatlan sokaságot könnyen kormányozta” (vö. Szám 11,16–25).
A zsinati dokumentum mély egyháztani igazságot tár elénk: a presbiterek (áldozópapok) testülete nem egyszerű funkciót lát el, hanem ontológiai karakter által részesedik Krisztus egyetlen papságából, amely a püspöki rendben kapta meg teljességét. A pap, mivel Krisztus személyében cselekszik, önálló lelkipásztori feladatra kap megbízást, amit a püspöktől kapott küldetésben, de saját felelősséggel gyakorol, éppen ezért szolgálata soha nem lehet magánügy, nem lehet „egyéni szolgálat”: a szentelés (consecratio) egysége szükségszerűen a közösségre, mégpedig a hierarchikus közösségre irányít – így válik láthatóvá és érthetővé szolgálata révén Krisztus Titokzatos Testének misztériuma.
„Mert Krisztus Egyházának elöljárói az isteni test és vér létrehozásában (confectione) részesek a püspökökkel, ugyanígy a nép tanításában és az igehirdetés szolgálatában is.” – írja Szent Izidor a De ecclesiasticis officiis című művében (PL 83,787).
A Szentírás képe Mózesről és a hetven vénről mély krisztológiai távlatot nyit. A Lélek ugyanazt a küldést teszi termékennyé a sokféle szolgálatban. A pap tehát nem „helyettesítője” Krisztusnak, hanem eszköze és képviselője (in persona Christi): engedelmes szívvel adja át magát, és hagyja, hogy Krisztus Lelke vezesse. Cselekvése így nem saját bölcsességéből fakad, hanem a Lélek „kegyelméből és tanácsából” – azaz nem pusztán egyéni, karizmatikus jámborság alapján, hanem az Egyházzal való egységes érzülettel. Így a papság szolgálata révén válik láthatóvá az Egyház élő struktúrája:
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
