Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
A bérmálás és az Eucharisztia viszonya ritkán fejtegetett téma. Mégis kiemelünk három ókeresztény írót, aki rámutat a szentségek közötti összefüggésekre: „A test a megváltás sarokpontja. Azáltal, hogy emez (a test) összekapcsolódik a lélekkel és Istennel, maga (a test) az, ami lehetővé teszi, hogy a lélek kapcsolódhasson (Istennel). Tudniillik, a test megtisztul (a keresztség által), hogy megtisztuljon a lélek; a test megkenetik (a bérmálás által), hogy a lélek megszentelődjön; a test megjelöltetik (például a kereszt jelével), hogy a lélek megajándékozottá légyen; a testet a kézrátétel megárnyékolja (caro manus impositione adumbratur – például a papszentelés során), hogy a lélek a Szentlélek világosságában részesüljön; a test Krisztus testével és vérével táplálkozik (az Eucharisztia által), hogy a lélek Istenből bővelkedjen. Nem választhatók szét a jutalomban azok, akik a cselekedetekben kapcsolódnak.” (Tertullianus, De carnis resurrectione 8., in PL 2,806) „Csak vigyázz, ne nézd puszta müronnak. Mert ahogyan az Eucharisztia kenyere a Szent Lélek lehívása (epíkliszin) után már nem puszta kenyér, hanem Krisztus teste, úgy ez a szent müron sem puszta kenet, a lehívás után nem közönséges valami – mint gondolhatná bárki –, hanem Krisztus kenete, a Szent Lélek jelenléte által istenségének eszköze lett. Ezért ezt kenik jelképesen a homlokodra és a többi érzékszervedre. És a látható müronnal kenik meg a testet, de a szent és éltető Lélekkel szentelődik meg a lélek.” (Jeruzsálemi Szent Kürillosz, III. müsztagógikus katekézis 3., ÓÍ 19, 339.) Végül: „Nekünk adatott a szent keresztség élő vize, mint az esőben hulló víz; és a kenyér, mint az életet adó gabona; és a bor, mint az életet adó vér. Továbbá hozzáadatott az olaj használata is, amely a szent keresztség által Krisztusban megigazultak beteljesedéséhez hozzájárul.” (Alexandriai Szent Kürillosz, In Ioelem commentarius 32, in PG 71,373)
A bérmálás hatása ennyiben – sok más hatása mellett – a megszentelés (consacretur – hagiadzetai) és a beteljesedés (teleíoszin). Aki mindezt megadja, az a Szentlélek, aki Krisztus életébe kapcsol bennünket. A megkenés mellett a Lelket lehívó kézrátétel az, amely közös pontot képez: a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé (az eucharisztikus kánon végén fölemeljük a Kenyeret és a Bort, mondván: Őáltala, Ővele és Őbenne a Tiéd!), a bérmálásban pedig a hívő erőt kap, hogy az Egyház szentségi liturgiájának papi, királyi és prófétai szolgálatában – tudatos részvétel – eljusson az átalakulásra és beteljesedésre Krisztusban. A kézrátételben éppen ez az egyik szempont, ami szóhoz jut: „Amikor rátesszük a kezünket valamire, ezzel a gesztussal azt mondjuk: ez az enyém. Az Úr is ránk teszi a kezét. Mi az övéi vagyunk.” (J. Ratzinger, I Sacramenti – Segni di Dio nel mondo, LEV – Cantagalli 2019, 42.)
Fotó: Wágner Csapó József
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
