Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az úrnapi körmenet során úgy hordozzuk és követjük az Urat, mint ahogyan a választott nép követte a tűz- és füstoszlopot (vö. Kiv 13,21; 14,24); a húsvéti vigílián fogadjuk a templomot egyre inkább beragyogó húsvéti gyertya lángját – amely, noha részekre oszlik, mindazonáltal kölcsönvett fényéből semmit sem veszít (qui, licet sit divísus in partes, mutuáti tamen lúminis detriménta non novit) –, illetve keresztelés során vesszük át a pap kezéből a Krisztus világosságát jelképező gyertyát, amely világítótoronyként ragyogja be a megkereszteltet, utat mutatva neki az élet tengerén, hogy zátonyra ne fusson, hanem biztonsággal és békében révbe érjen. Ilyen módon a keresztség és az Eucharisztia misztériumának szoros kapcsolatáról is elmélkedhetünk.
A keleti egyházak továbbra is őrzik a beavató szentségek összetartozásának tudatát, amikor a megkereszteltet megbérmálják, és első szentáldozásban részesítik. A nyugati egyházakban – hazákban pedig a görögkatolikusoknál is – noha különböző időpontokban részesítik a keresztség és Eucharisztia szentségében a gyermekeket, mégis erős annak tudata, hogy az Eucharisztia „megőrzi, növeli és megújítja a keresztségben kapott kegyelmi életet. A keresztény élet e növekedése igényli, hogy az eucharisztikus kommunióval, zarándoklásunk kenyerével táplálkozzék egészen halálunk órájáig, amikor útravalóul kapjuk”. (A Katolikus Egyház Katekizmusa – KEK, 1392)
Emellett Szent Pál tanítása az, amely még inkább megvilágítja az Eucharisztia és a keresztség szentségének kapcsolatát: „Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át” (1Kor 12,12–13) – a Lélek, amely jelen van az Egyházban, átitatja azt, hogy Krisztusban közös(ségi) életünk legyen. A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig ilyen hittani következtetést von le Szent Pál tanítására alapozva: „Akik az Eucharisztiát magukhoz veszik, szorosabban kapcsolódnak Krisztushoz. Emiatt Krisztus valamennyi hívőt egy testbe kapcsol össze: az Egyházba. A szentáldozás ezt az Egyházba testesülést, ami a keresztség által már megvalósult, megújítja, megerősíti és elmélyíti. A keresztségben meghívást kaptunk arra, hogy egy testet alkossunk. Az Eucharisztia beteljesíti ezt a meghívást: »Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesedés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk« (1Kor 10,16–17): »Ha ti Krisztus teste és az Ő tagjai vagytok, misztériumotok oda van helyezve az Úr asztalára: a saját misztériumotokat kapjátok. Arra, ami vagytok, Ámen-nel válaszoltok, és válaszolván aláírjátok. Hallod ugyanis: Krisztus teste; és te válaszolod: Ámen. Légy Krisztus tagja, hogy igaz legyen az Ámen.«(Szent Ágoston: Serm, 272,6)” (KEK, 1396).
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
