Az EU-s országok identitása és szuverenitása mellett emelt szót a Patrióták Európáért EP-frakció több képviselője

Az EU-s országok identitása és szuverenitása mellett emelt szót a Patrióták Európáért EP-frakció több képviselője

Az Európai Unió tagországainak szuverenitása és identitása mellett, az illegális bevándorlás ellen emeltek szót a Patrióták Európáért EP-frakciót alkotó tömörülés résztvevői a frakció hétfői alakulóülését követő sajtótájékoztatón.

A megalakulást Jean-Paul Garraud, a frakcióelnökké választott, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) színeiben politizáló Jordan Bardella nevében történelminek nevezte, kiemelve: a frakció tagjai elleneznek minden olyan lépést, amely oda vezetne, hogy az Európai Unió egyfajta tagországok feletti „szuperállammá” váljon.

Mint mondta, keményen dolgoztak a frakció megalakulásáért, a többi között a Jean Marine le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) is, amely 30 képviselőt adott az új frakciónak.

szögezte le.

Hozzátette: szembe fognak szállni az Európai Bizottság és az Európai Parlament részéről tapasztalható minden „hegemonista törekvéssel”, valamint küzdeni fognak az illegális migráció ellen.

Aláhúzta: elképzelhető, hogy a Patrióták Európáért a jövőben tovább bővül majd.

A sajtótájékoztatón felszólalt többek között Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusa, aki kiemelte: a frakció taglétszáma azt mutatja, „a patriotizmus sokakat megmozgat Európában”.

Hírdetés

Vilimsky szót emelt az illegális bevándorlás ellen, leszögezve, hogy Európa nem fogadhat be több illegálisan érkezőt, és úgy vélte: sokan visszaélnek az EU „túl enyhe” menekültjogi rendszerével.

Megalakult a Patrióták Európáért EP-frakciója

Elmondta továbbá, szeretnék, hogy helyreálljon a béke az EU határainál, és köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek az ügyben folytatott egyeztetéseiért.

„Egyelőre 84-en vagyunk, de ez még csak az első lépés”

szögezte le a politikus, aláhúzva: a frakciónak több tagja is lesz még. „És ha ez megtörténik, akkor egész Európa más lesz. Végre összefognak azok az erők, amelyek összetartoznak és erre büszkék lehetünk” – jelentette ki.

Nyolcvannégy, összesen 12 országból érkezett tagjával a Patrióták Európáért az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója.

A pártcsoporthoz a Fidesz 10 képviselője mellett a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) 1, a francia Nemzeti Tömörülés 30, a cseh ANO részéről 7, az ugyancsak cseh Eskü és Motorosok részéről 2, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részéről 6, belga Vlaams Belang (Flamand érdek) részéről 3, az olasz Liga részéről 8, a holland Szabadságpárt (PVV) részéről 6, a spanyol VOX részéről 6, a portugál Chega részéről 2, a Dán Néppárt részéről 1, a görög Logika hangja részéről 1, a lett Lettország az első részéről szintén 1 képviselő csatlakozott.

A frakció elnökévé Jordan Bardellát (Nemzeti Tömörülés), első alelnökévé pedig a Fidesz soraiból Gál Kingát választották. A további alelnökök Roberto Vannaci (Liga), Klára Dostálová (ANO), Sebastien Stöteler (PVV) és Anders Vistisen (Dán Néppárt).

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »