Egy parányi, szemmel láthatatlan vírus, Isten teremtménye megleckéztette a kék bolygó főbérlőjét mondja Ábrám Zoltán marosvásárhelyi orvos, egyetemi tanár, közíró, aki szerint miközben önzőségeinkkel, érdekeinkkel, rövid távra berendezett életünkkel törődünk, be kell látnunk, hogy a pénz és a hatalom igencsak mulandó.
A világjárvány Isten mindenekfelettiségét hirdeti, írta egyik korábbi cikkében. Mire utalt ezzel kapcsolatban?
Arra utaltam, hogy az emberiség szánalmas harcot vív a természet, a természetesség ellen. Egy parányi, szemmel láthatatlan vírus, Isten teremtménye megleckéztette a kék bolygó főbérlőjét, aki már-már szeretné maga számára kisajátítani a világmindenséget. A világjárvány a Jóisten mindenekfelettiségét hirdeti, és arra figyelmeztet, hogy rövid távon győzelmet arathat, csatákat nyerhet az emberiség, a háborút azonban elveszíti, amennyiben ellenszegül a természet erőinek. Sőt, szánalmassá, tragikomikussá válhat alkotója szemében. Hiába ragaszkodik görcsösen mesterséges megvalósításaihoz, a természet erői felett nem arathat végső győzelmet. Igaz a mondás: „A természetet el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet”. A természet visszavág, megtartja évezredes, évmilliós szokásait. Ő képviseli az örökkévalóságot, nem mi, a bérlők, a lassacskán zárt burokban mesterséges világot kialakítók. Akik egyre inkább eltávolodtunk tőle vélt boldogságunk, felemelkedésünk érdekében. Megtagadtuk, önző módon a szó szoros értelmében lábbal tiportuk. A saját érdekeinket, becsvágyunkat, kapzsiságunkat helyeztük előtérbe. Kialakítottunk egy olyan mesterséges világot, külső és belső életteret, amely számunkra kényelmesnek, boldogítónak, üdvösnek tűnik.
De miközben a szabadelvű személy saját kezébe helyezi sorsát, az istenfélő keresztyén ember elfogadja a Teremtő mindenekfelettiségét. Bizony, a piciny koronavírus hatalmas leckét adott az emberiségnek. A következtetések levonása, a rövidebb-hosszabb távra megváltozott vagy változásra szoruló világrendre való berendezkedés azonban még várat magára.
A jövőt illetően várható-e tartós és tudatos változtatás a kisiklott világrendben? Ismét az Ön szavaiból kiindulva: ha „a parányi koronavírus a hatalmas Teremtő alkotása”, akkor az Isten másik kezében ott van a gyógyulás lehetősége is?
Kétségtelen, az emberiség egy olyan fejlődési szintre jutott, ami megadja a lehetőséget arra nézve, hogy gazdag eszköztárával számára valóban boldogító életteret alakítson ki. Lehetőséget ad a belső és a külső világ, a mesterséges és a természetes közeg összhangjának a megteremtésére. Hatalmas potenciált hordoz magában. Hatalmasat, de nem örökkévalót. Az állatvilágból felemelkedett ember isten szeretne lenni ugyan, és már-már annak képzeli magát, de sohasem jut el a halhatatlanság és örökkévalóság szintjére. És minél inkább elmélyülünk ebben a mesterséges világban, virtuális térben, minél inkább mellőzzük Isten megváltó jelenlétét és a krisztusi szeretetet, annál inkább ráébredünk, hogy a természetes életteret nem pótolhatja semmi sem.
Mindennapjainkban sajnos a szeretetlenség hódít teret magának, és miközben önzőségeinkkel, érdekeinkkel, rövid távra berendezett életünkkel törődünk, be kell látnunk, hogy a pénz és a hatalom igencsak mulandó. Jézus Krisztus a halhatatlanságunk reménye. Feltámadása által világosságot, életet és üdvösséget hozott a bűnös embernek. Nekünk is. Amiként a Bibliában olvashatjuk: „Krisztus világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot”. (2Tim 1,10)
Közíróként számos témában véleményt formál. Hogyan vélekedik arról az erőszakos gyorsasággal terjedő világrendről, amely a történelem szemétdomjára száműzne minden eddigi civilizációs értéket? Van még visszaút vagy jövőnk iránya „elvégeztetett”?
Mára számos értelmiségi, elismert szakember leírta, kimondta, hogy a világ fejlődésével fordított arányban, exponenciálisan csökken az erkölcs. Másképpen fogalmazva: nő az erkölcstelenség. Világjárvány ide vagy oda, a láthatatlan maszkviselés már előtte megnövekedett az erkölcs csökkenésével, miután az etikai ismeretek elsajátítását már rég kivették a kötelező tantervből, pedig nagyszüleink ellenőrzőjében a legelső tantárgy neve így szerepelt: erkölcstan. Akkoriban az erkölcs elöl helyezkedett el az értékrendben, fontosabbnak bizonyult a jognál, és bár az ember mindenkoron gyarló volt és lesz, a társadalmi rendszer, az egyház vagy egyszerűen maga a szokásrend nagyobb ellenőrző szerepet jelentett. Mára a jog számos kultúrában legyőzte az erkölcsöt, kiváltképpen a keresztyén világban. Időnként az az érzésem, hogy paradox módon a jogrendszer azért vált ilyen bonyolulttá, hogy még erkölcstelenebbé tegye a világot.
A jelenlegi világjárvány során több-kevesebb sikerrel és következetességgel alkalmazott jogi szabályozások alátámasztják a jog szánalmas győzelmi törekvését az erkölcs felett. Amint már említettem, a koronavírus, mint a Föld lakója és isteni teremtménye, hatalmas leckét adhat az emberiségnek. A következtetések levonása során egyre inkább körvonalazódik előttünk egy változásra szoruló világrendre való berendezkedés szükségszerűsége, hasznossága. Ahol reményem szerint az erkölcsnek az eddiginél fontosabb szerepet szán a Teremtő. A zsidó-keresztyén ember számára maszk nélkül közelíteni a tízparancsolathoz, visszatérni az isteni erkölcshöz.
Keresztyén emberként hogyan látja, tud-e sóvá, élet-ízesítővé lenni az egyház, korunk civilizációs harcának egyik üldözöttjeként? Mintha egyre inkább a peremre szorulás, a védekezés helyzetéből kellene reményt és biztatást nyújtaniuk, a világban zajló folyamatok elszenvedőinek.
A keresztyén embernek tudatában kell lennie az isteni biztatásnak, amit a református erdélyi fejedelmek a zászlajukra tűztek: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm 8,31) Ez a remény és biztatás mindannyiunkat átsegíthet életünk nehéz pillanatain. Ebben a gyakorta hitetlen és hiteltelen világban, amelyben keresztyének tízezrei kerültek üldözött helyzetbe, sőt még az évezredes keresztyén kultúrával rendelkező országokban is lekerül a kereszt, még a templomokról is, még inkább saját hitünk megtartó erejével, identitásunk értékeivel és örömeivel kellene törődnünk. Állhatatos következetességgel. Sőt, szükség szerint még a kereszthordozást is vállalva.
Minket, erdélyi magyarokat mérhetetlen szomorúsággal tölt el az, hogy nemcsak országunkban vagyunk kisebbség, hanem lassacskán keresztyénként a kétezer éves keresztyén kultúrán nevelkedett Európában is. Az utóbbi időszak politikai történéseiből ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az erőltetett és saját létünket veszélyeztető migrációs hullám támogatásán túl szivárványszínű jövőkép virít Európa egén. Egyszerre vicces és tragikus, hogy Magyarország – és általa a magyar választópolgár, mi magunk – lett a homofób jövőkép megtestesítője Brüsszelben, mivel a kormányzat és az emberek többsége ellentmond Európa azon „hagyományának”, amely a másneműségre való buzdítást már a gyermekkorban megengedi. A keresztyénségnek valóban toleránsnak kell lennie, de nem adhatja fel saját elveit, értékeit, sőt a természettel sem mehet szembe.
Én magam a moldvai magyarok nehéz sorsára és gondjaira szoktam felhívni a figyelmet, akiket istenhitük őrzött meg vallásukban és némiképpen magyarságukban is. Hogy miért kell érdekeljen bennünket a csángó sors? Három okból: mert ők is magyarok, mert egyedi értékek hordozói, valamint azért, mert mindenkoron arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az ő sorsukra juthatunk mi is, ha nem vigyázunk magunkra.
A kedvező népesedésű, egészséges, életképes nemzetnek több az esélye a túlélésre, a megmaradásra. A magyar lelkiállapotra napjainkban is jellemző sokasodó kudarcélmények, a katartikus állapotok hiánya, a fokozódó frusztráció és szorongás, a romló közérzet, a növekvő stressz egészségkárosító hatása egyértelmű. A kedvezőtlen folyamatot megakadályozó politikára lenne szükség: hagyományokra épülő értékrend, családközpontúság, szülőföldön boldogulás. Hangsúlyozni kell továbbá a példamutató értelmiségi magatartás minél szélesebb körű terjesztését, és azt a történelmi tapasztalatokból fakadó tényt, miszerint megmaradásunkat és fennmaradásunkat csakis a magyarság, a székelység nemzeti autonómiája biztosíthatja. Székelyföldön és Érmelléken, többségben vagy kisebbségben egyaránt.
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
