Egyes híradások szerint összesen hatvan EP-képviselő lehet érintett a korrupciós ügyben.
Az Európai Parlament korrupcióval meggyanúsított tagja – lesoir.be
Az egyre terebélyesedő brüsszeli korrupciós botrány nyomán lemondott az Európai Parlament (EP) Emberi Jogi Albizottságának elnöki tisztségéről Marie Arena belga szocialista EP-képviselő – írja a Politico hírportál. A politikus a sajtó és ellenfelei támadásaira hivatkozva nyújtotta be lemondását, miközben ártatlanságát hangoztatja. Arena közölte: azért lép vissza tisztségétől, hogy megóvja saját és az Emberi Jogi Albizottság hírnevét.
Marie Arena neve többször is felmerült a tavaly decemberben kirobbant brüsszeli korrupciós botrány kapcsán, hiszen az egyik asszisztensét, az olasz Francesco Giorgit is letartóztatta a belga rendőrség.
Elsősorban szocialista EP-képviselőkről és a strasbourgi parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetekről derült ki, hogy nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.
A botrány kirobbanása óta négy embert tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba korrupciós vádakkal: a görög szocialista Eva Kailit, az Európai Parlament akkori alelnökét, Pier Antonio Panzeri olasz volt szocialista EP-képviselőt – aki a vesztegetési hálózat feltételezett vezetője, a Fight Impunity nevű brüsszeli székhelyű civil szervezet vezetője –, az olasz Francesco Giorgit – Eva Kaili élettársát – és Nicolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatóját.
A belga rendőrség csaknem 1,5 millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.
Egyes híradások szerint összesen hatvan EP-képviselő lehet érintett az ügyben.
EP-botrány: a szocialista képviselő az asszisztensével vitetné el a balhét
A strasbourgi parlament emberi jogi albizottsága (DROI) kerülhet a vihar középpontjába.
A Politico saját értesüléseire hivatkozva tegnap azt állította: az emberi jogi albizottság korábbi elnöke különleges alkut kötött Katarral.
Egyes parlamenti meghallgatások „kiegyensúlyozatlanok” voltak.
És arra is van bizonyíték, hogy miként dolgoztak együtt a kulisszák mögött a fő bűncselekményekkel gyanúsított személyek a bizottsággal.
Arena elfogadott egy katari utazást is.
Arról azonban elfelejtett a hatályos uniós szabályoknak megfelelően nyilatkozni, hogy a repülőjegyét és a szállodáját is a katari kormány fizette.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »