Az egyenlő esélytelenség jegyében

Az egyenlő esélytelenség jegyében

Hála az igen szigorú választási törvénynek, Romániában szinte alig használhatóak a klasszikus politikai népszerűsítő eszközök. Az egyenlő esélyek biztosításának jegyében ügyeskedésre, kiskapuk keresésére kényszerítették a pártokat, jelölteket a törvényalkotók, s így lett a kampány előtti időszak sokkal színesebb, elevenebb, mint a korteskedés hivatalos, a választásokat megelőző négy hete.

Eltűnnek az óriásplakátok, mostantól csak A3-as méretű hirdetményeken láthatjuk a jelöltek fizimiskáját, és csakis az e célra kihelyezett kék táblákon. Más kérdés, hogy ezek a pannók szinte láthatatlanok, egy-két falragaszt kitesznek rájuk illemből a pártok, de sem ők, sem a választók nem veszik igazán komolyan. A rádiókból, tévékből szinte teljesen eltűnnek a politikai hirdetések, olyan lehetetlen szabályozást találtak ki – szintén az egyenlő esélyek jegyében –, hogy sok médium inkább nem is vállalja. Patikamérlegen mérik az elhangzott perceket, másodperceket, és borsos bírságot szabnak azokra, akiknél elbillen a mérleg valamerre. Egy magyarul közvetítő rádió például hogyan biztosítson ugyanakkora adásidőt minden pártnak, jelöltnek, hogy ne román szövegek lepjék el választási műsorát?

Ezzel szemben a világháló, a közösségi média szabad préda. Ott mindenki annyit kampányol, amennyit pénztárcája megbír. Senki nem ellenőrzi, nincsenek erre vonatkozó szabályok, mert amikor a törvényt 2015-ben megalkották, még más világ volt, és azóta sem vették a fáradságot, hogy a jelenkorhoz igazítsák a szabályokat. Bizonyára a pártok törvényalkotói jobbnak látták, ha legalább itt szabad mozgásteret hagynak maguknak, miután agyonszabályozták a 90-es, 2000-es években oly népszerű audiovizuá­lis média kampányműködését.

Hírdetés

Sokan szeretik hirdetni, hogy a választások a demokrácia ünnepét jelentik, így az azt megelőző jelöltnépszerűsítésnek is ehhez kell igazodnia. Romániának azonban sikerült megteremtenie választási kampányaiban az egyenlő esélytelenséget. A kiskapuk az előkampányra terelték a hangsúlyt, és a világhálóra, főleg a közösségi oldalakra. Teljesen ellenőrizhetetlen és manipulatív felületekre, ahol éppen az esélyek egyenlősége és a lényeg sikkadhat el: ki, mit kíván tenni azért a közösségért, amelynek képviseletére pályázik az Európai Parlamentben, a helyi vagy megyei tanácsban.

 

Albert Levente archív felvétele


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »