Cirill és Metód ünnepéhez kapcsolódóan az Egészséges családért című rendezvényre várták a dunaszerdahelyi plébánia szervezésében az Üzleti és Tájékoztatási Központba az érdeklődőket. A rendezvény házigazdája Szakál László János, Bozay Krisztián esperesplébánosok, és Olgyay Csaba diakónus voltak.
A kora délelőtti órákban hamar megtelt a nagyterem, ahova Varga László kaposvári püspök atya érkezett előadónak. A rendezvénynek százharminc résztvevője volt, családok is érkeztek szép számban. Amíg a szülők részt vettek az eseményen, addig a harminc gyermek részére önkéntes fiatalok készítettek programot.
A püspök atyát Szakál László esperes köszöntötte, aki a Szentlélek segítségül hívását követően tartotta meg a témához kapcsolódó elmélkedését. Sor került szemlélődő szentségimádásra Olcsay Csaba diakónus vezetésével, majd szentmisére, melyet Varga László püspök atya celebrált oltártestvéreivel.
A homíliában a püspök atya kiemelte:
Az előadásban Varga László, a nap lelki vezetője szólt a családok fontosságáról és a családban kapott értékek megteremtéséről. Kiemelte a keresztény nemzeti értékek továbbörökítésének fontosságát, és korunk kihívásainak leküzdését.
Sor került a témával kapcsolatos párbeszédre és a kérdések megválaszolására is. A szünetekben frissítőkkel várták a résztvevőket a dunaszerdahelyi ferences világi harmadrend tagjai és a karitász segítői.
A rendezvény védnökei, Hájos Zoltán polgármester, Szakál László esperesplébános és az önkéntes segítők voltak. Varga László püspök úr könyveit a helyszínen megvásárolhatták az érdeklődők. A szervezőktől a megvásárolt könyvek mellé mindenki két lelkigyakorlatos könyvet kapott ajándékba.
Forrás: Mészáros Angelika.
(BK/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »