Az államfő Kažimír helyében megfontolná a lemondását

Az államfő Kažimír helyében megfontolná a lemondását

Zuzana Čaputová államfő kijelentette: ha olyan helyzetbe kerülne, mint Peter Kažimír, a Szlovák Nemzeti Bank igazgatója és volt pénzügyminiszter, nagyon komolyan megfontolná, hogy lemond a tisztségéről az általa képviselt intézmény jó hírnevének megóvása érdekében. Čaputová a Kažimír ellen vesztegetés ügyében indított eljárásra reagált. Utalt a volt beosztottjai által vallottakra is. Hozzátette ugyanakkor: tiszteletben tartja az ártatlanság vélelmének elvét, az ügyben a bíróságnak kell döntenie.

„Ez csak egy a megannyi eljárás közül. Az, ami az utóbbi hónapokban Szlovákiában zajlik, nagyon fontos a társadalom megtisztulása és a helyes irányba való elmozdulás szempontjából. Nem csak a több tucatnyi gyanúsítottról beszélek, hanem arról is, hogy több mint húszan már beismerték, hogy a múltban korrupciós bűncselekményt követtek el. Ez egy elkerülhetetlen folyamat, amelynek folytatódnia kell” – hangsúlyozta az elnök asszony. A Kažimír leváltására vonatkozó esetleges javaslattal akkor foglalkozik majd, ha az asztalán lesz. Hozzáfűzte: a leváltást a kormánynak kell javasolnia és a parlamentnek jóváhagynia, ő csak „az utolsó láncszem” ebben a folyamatban.

Hírdetés

Kažimír ellen vesztegetés ügyében indult eljárás. Már jelezte, hogy panaszt emel ellene. A volt pénzügyminiszter nem érzi bűnösnek magát. Úgy véli, a végzésben szereplő tényállás nem felel meg a valóságnak, és az indokolás sem tartalmaz alátámasztó bizonyítékot.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »