Az Alkotmánybíróság elutasította Babiš ügynökaktákkal kapcsolatos panaszát

Az Alkotmánybíróság elutasította Babiš ügynökaktákkal kapcsolatos panaszát

Elutasította a taláros testület Andrej Babiš volt cseh miniszterelnök panaszát, amelyet az Alkotmánybíróságához nyújtott be a kommunista Állambiztonsági Hivatal aktáinak (ŠtB) nyilvántartása ügyében.

Babiš a Pozsonyi Kerületi Bíróság ítéletét és a Legfelsőbb Bíróság határozatát támadta meg, de az Alkotmánybíróság elutasította a panaszát. Az Alkotmánybíróság szenátusa február 1-jén zárt ülésen döntött az ügyben.

Hírdetés

2022 júniusában a Pozsonyi Kerületi Bíróság elutasította a Babiš által a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) ellen benyújtott keresetet. Tavaly augusztusban a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a volt cseh miniszterelnök által benyújtott fellebbezést.

Az ügyben már több döntést is hozott a bíróság. A Pozsonyi Kerületi Bíróság 2018 februárjában elutasította a volt cseh miniszterelnök keresetét, a Legfelsőbb Bíróság pedig ezt követően elutasította Babiš fellebbezését. Az ügyet újra kellett tárgyalni, miután az Alkotmánybíróság 2018 novemberében hatályon kívül helyezte a kerületi bíróság és a Legfelsőbb Bíróság döntését.

A Pozsonyi Kerületi Bíróság 2022-ben megállapította, hogy nem az ÚPN, hanem a belügyminisztériuma által képviselt szlovák állam a legitimált jogalany.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »