Figyelem a nagy magyar össznépi kesergést, hogy hétfőn nem Karikó Katalin kapta az idei orvosi Nobel-díjat, amit szinte már mindenki borítékolt. A kitüntetések azonban, ahogy mondani szokás, nem minden esetben – vagy nem elsősorban – a díjazottakat minősíti, hanem a díjazókat. A tudományos díjak világa azonban nem hasonlítható a futballhoz, ahol látványos gólok után hangos a lelátó.
Szó se róla, aligha találnánk napjainkban híresebb kutatót a planétán, mint az emberiség megmentőjeként is emlegetett Karikó Katalint. A kisújszállási magyar vegyész (kedves liberális barátaink ismételt figyelmébe: nem migráns, csak Amerikában kutat) a világszerte ismert magyarok között hamar felzárkózott a legendás Puskás Ferenc vagy Rubik Ernő mellé.
A világjárvány csitultával persze elképzelhető, hogy a világhírnév fakulni fog valamelyest, hiszen a köznép a legritkább esetben emlékszik rá, kinek a személyéhez köthető egy-egy korszakos tudományos felfedezés. A tudomány malmai azonban lassan őrölnek, eredményei pedig nem a Facebook elvárásait igazolják.
Emlékszem, amikor 1984-ben Jaroslav Seifert kapta az irodalmi Nobel-díjat, néhány szlovák költővel söröztünk a pozsonyi Mihály-kapu közelében. Barátaink kissé gunyorosan szegezték nekünk a kérdést: ugye, savanyú a szőlő, hogy nem magyar író kapta a díjat? Hiába bizonygattuk, hogy nincs helye a kicsinyességnek és az irigységnek, hiszen az a lényeg, hogy valaki „a táborból” kapta a legnagyobb kitüntetést, ami orrost jelent a kommunista hatalomnak. Igaz, ha már cseh, kaphatta volna mondjuk Vladimír Holan, akit sokan jobb költőnek tartottak, de Seifert aláírta a Charta ’77 politikai nyilatkozatot, így a díj ázsiója megemelkedett, ugyanakkor a patináján lemoshatatlanul megjelent némi politikai árnyalat.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy mind Seifert, mind Holan tagja volt a kommunista pártnak, akárcsak az is, hogy például Hrabal vagy Kundera nem részesült a díjban. Az pedig magyar specialitás, hogy az irodalmi Nobel-díjra ugyancsak jelölt Tormay Cécile vagy a háromszor jelölt Herczeg Ferenc neve hallatán is felhördül az irodalmi „szakma” liberális tagozata.
Szó se róla, volt némi igazság abban, amit szlovák barátaink említettek. A magyar irodalomból ugyanis féltucatnyi író érdemelte volna meg a díjat. De miért füstölögnénk ezen, ha például Heinrich Mann vagy Franz Kafka is kívül esett a Nobel-bizottság figyelmén? Magyar sikeréhség? Amikor Kertész Imre neve felröppent a magasba, először sokan a másik Kertészre, Ákosra gondoltak. Az ő neve kapcsán pedig a nemzeti tagozat hördült fel.
Maradva még az irodalomnál: amikor 2016-ban az ítészek Bob Dylan (civil nevén Robert Allen Zimmerman) énekes-dalszerzőnek, polgárjogi mozgalmárnak ítélték oda a díjat, kitört a gyalázat. Két éve pedig még nagyobb botrány rázta meg a Svéd Tudományos Királyi Akadémiát, amikor gyanús összeférhetetlenség lehetősége merült fel, és az akadémia egyik bizottsági tagja le is mondott.
Sokáig lehetne sorolni az ismeretlenség homályából előhúzott szerzőket, akik esetében enyhén kilógott a lóláb, vagy a méltatlanul mellőzötteket. A tudományos élet azonban, legalábbis így hisszük, kevésbé van kitéve a szubjektív és a (geo)politikai szempontok relativitásának. Karikó Katalin és Drew Weissman nem tegnap tett felfedezését díjazták volna az idén, hiszen kutatásaikkal a kilencvenes évek elején értek el áttörést a koronavírus-vakcinák napjainkban elterjedt mRNS-technológiájában. Ahogy a The Washington Postban fogalmazott Jean Bennett kutató: Karikó Katalin és Drew Weissman munkásságát eddig csak a szűkebb tudományterület művelői ismerték, és egy világjárványnak kellett bekövetkeznie, hogy a tudományos világ megismerje az eredményeiket.
Remélhető, hogy a tudomány által elismert eredmény egyszer majd megérinti a Nobel-bizottság ingerküszöbét is. Hiszen ahogy a fent idézett kutató mondja:
Karikó Katalin végig azt tartotta szem előtt, hogy az adatokra figyeljen, és ne vakítsa el, ha a vizsgálatok az ő elképzeléseit támasztják alá.”
Majd Leonardo da Vincit idézve megjegyezte: „A kísérletek sohasem vezetnek tévedéshez, csak az elvárásaink.”
Elvárások és remények helyett elégedetten kvittelhetjük, hogy Karikó Katalin rövid idő alatt majd’ félszáz díjat és kitüntetést kapott. A Nobel-díj csak egy a többi közül.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
