Az újrahasznosítás nem járható út – Új megoldás kell a műanyagszennyezés kezelésére

Az újrahasznosítás nem járható út – Új megoldás kell a műanyagszennyezés kezelésére

A nagy olajvállalatok és a hozzájuk szorosan kötődő műanyagipar több mint 50 éve megtévesztő módon az újrahasznosítást a műanyaghulladék-kezelés megoldásaként népszerűsíti, annak ellenére, hogy régóta tudni lehet, hogy az technikailag és gazdaságilag sem életképes. Az újrahasznosítást propagáló kiterjedt kampányok ellenére a világ műanyaghulladékának csupán alig 10%-át hasznosítják újra. A műanyaggyártás visszaszorításának leghatékonyabb módja így valójában a környezetszennyezés csökkentése lenne. Ennek ellenére az egyszer használatos műanyagtermékek gyártásáért felelős iparág továbbra is növekszik, ezért szigorú, erős nemzetközi egyezményre lenne szükség a ma már mindenkit érintő probléma kezelésére. A kormányközi egyeztetések fontos fordulóját november végén Dél-Koreában tartják, ahol az EU képviseletét már a soros magyar elnökség delegációja adja – írja a Portfolio.

A műanyagokat az élet szinte valamennyi területén használjuk – a mindennapi életben jól ismert eszközöktől a sokrétű ipari alkalmazásokig. Az első teljesen szintetikus műanyag, a bakelit az 1900-as években történt feltalálása óta a műanyagok számos hagyományos anyagot (például fa, kő, szaru, csont, bőr, papír, fém, üveg, kerámia) fokozatosan kiszorítottak.

A műanyag napjainkra a konzumerizmus, a selejtezés kultúrája, az „eldobó társadalom” egyik fontos szimbólumává vált. A világ teljes műanyagtermelése 2022-ben meghaladta a 400 millió tonnát. Kína 2022-ben a globális műanyagtermelés 32%-át adta, és ezzel messze a világ legnagyobb műanyaggyártójává vált. Ázsia fennmaradó része 19%-kal, míg Észak-Amerika 17%-kal részesedett a globális műanyagtermelésből.

Nem csökken a műanyag-felhasználás

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2022-ben publikált elemzésének (Globális Műanyag Jövőkép) alap forgatókönyve szerint a világ műanyag-felhasználása 2019 és 2060 között csaknem megháromszorozódik, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi évi 400 millió tonnáról 1,2 milliárd tonnára növekedhet.

A műanyag-felhasználás előre jelzett növekedését főként a gazdasági növekedés hajtja: a nagyobb gazdasági tevékenység azzal jár együtt, hogy egyre több műanyagot használnak fel a termelésben és a fogyasztásban, valamint a feltörekvő és fejlődő gazdaságok fokozatosan felzárkóznak a magasabb jövedelmű országokhoz.

Ebben az időszakban várhatóan Kína és az Egyesült Államok marad a legnagyobb műanyag-felhasználó, mindkét országban nagyjából megduplázódik a felhasználás. Eközben a fejlődő és feltörekvő gazdaságokban a műanyagfelhasználás az előrejelzések szerint gyorsabban fog növekedni. Indiában például a műanyagfelhasználás az előrejelzések szerint 2019 és 2060 között ötszörösére, 160 millió tonnára nő.

A rengeteg reklám és újrahasznosítási kampány alapján azt hihetnénk, hogy a világ műanyaghulladékának nagy része újrahasznosításra kerül, ez azonban jelenleg mindössze 9%-ot tesz ki.

A világon az elhasznált műanyagok fele még mindig közvetlenül a hulladéklerakókba kerül. További ötödét nem megfelelően kezelik – vagyis a műanyaghulladékot nem hasznosítják újra, nem égetik el, vagy nem kellően zárt hulladéklerakókban tartják –, így fennáll a veszélye annak, hogy folyókba, tavakba és az óceánokba kerül.

Az alábbi diagram a hulladékgazdálkodási stratégiák régiók szerinti megoszlását mutatja be. A hulladékgazdálkodás nagyon eltérő képet mutat: Európában nagy az égetés aránya, míg az Egyesült Államokban a műanyagok mintegy háromnegyede hulladéklerakókba kerül.

A helytelenül kezelt műanyaghulladék olyan hulladék, amelyet nem hasznosítanak újra, nem égetnek el, vagy nem tárolnak zárt hulladéklerakókban. Ide tartoznak a nyílt gödrökben elégetett műanyagok, a tengerekbe vagy nyílt vizekbe lerakott, vagy a nem védett, egészségtelen hulladéklerakókban és szeméttelepeken elhelyezett műanyagok. A fejlődő országokban a nem megfelelően kezelt műanyaghulladék egy főre jutó mennyisége sokszorosa a fejlett országokénak.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a fejlett országok műanyaghulladék-exportja a fejlődő országok, különösen Délkelet-Ázsia felé nemcsak morálisan kérdéses, hanem egyre többször illegális is. Egy friss, áprilisi OECD-jelentés szerint Malajzia volt a második legnagyobb exportcélpont a műanyaghulladékok világkereskedelmében 2022-ben. Vietnam a negyedik, Indonézia a tizedik a listán. Figyelemre méltó, hogy például Indonézia importja 2022-ben 26%-kal nőtt 2021-hez képest. Japán, az Egyesült Államok, Hollandia és Németország voltak azok az OECD-országok, amelyek a legnagyobb mennyiséget exportálták a nem OECD-országokba.

Hírdetés

Óriási globális probléma

A műanyagszennyezés világméretű súlyos problémát jelent. Több millió négyzetkilométernyi műanyaghulladék-sziget (ezek közül a legismertebb a két Texas állam méretű Great Pacific Garbage Patch) teríti be az óceánokat súlyosan veszélyeztetve azok érzékeny biológiai egyensúlyát. Az 1950-es évek óta gyártott mintegy 10 milliárd tonna műanyagból – több átfogó tanulmány eredményei szerint – ma már több mint 8 milliárd tonna hulladékká vált, ezek és az összetevőiből származó vegyi anyagok a talajba, a felszíni és felszínalatti vizekbe, az ivóvízforráskánt használt mélyebben lévő vízraktárakba, és mindezen keresztül az emberi szervezetbe is eljutnak.

A fenntarthatatlan műanyagtermelési mintázatok és fogyasztási szokások a műanyagszennyezés exponenciális növekedésével tetézve jelentős hatással vannak az emberi egészségre és a szárazföldi, tengeri ökoszisztémák egészségére egyaránt. 2022-es vizsgálatok műanyag mikrorészecskéket találtak már emberi tüdőben és vérben; egy 2021-es jelentés szerint pedig mikroműanyagot mutattak ki az emberi méhlepényben is.

Ahogy a műanyagszennyezés és közvetlen veszélyei egyre nyilvánvalóbbá válnak, úgy erősödnek a növekvő műanyaghulladék-válság leküzdésére irányuló nemzetközi erőfeszítések a világon.

A szennyezés természetének ismerői között szakmai konszenzus van abban, hogy a műanyaggyártás visszaszorítása a leghatékonyabb módja a környezetszennyezés csökkentésének.

Ennek ellenére az egyszer használatos műanyagtermékek gyártásáért felelős iparág továbbra is virágzik, növekszik, éppen ezért szigorú, erős nemzetközi egyezményre lenne szükség a ma már mindenkit érintő probléma kezelésére.

A műanyaghulladék-válság hátterében egyrészt a csalás, másrészt a fogyasztók megtévesztésének kampánya áll, amelyet a fosszilis üzemanyag- és más petrolkémiai vállalatok hoztak létre, és tartanak fenn évtizedek óta. A "The Fraud of Plastic Recycling" (A műanyag-újrahasznosítás csalása) című jelentés új és meglévő kutatásokon keresztül mutatja be, hogy a nagy olajvállalatok és a hozzájuk szorosan kötődő műanyagipar több mint 50 éve megtévesztő módon az újrahasznosítást a műanyaghulladék-kezelés megoldásaként népszerűsíti, annak ellenére, hogy régóta tudni lehet, hogy a műanyag-újrahasznosítás technikailag és gazdaságilag sem életképes.

Patthelyzet a kormányközi egyeztetéseken

Már két éve zajlik egy kormányközi egyeztetési folyamat az ENSZ égisze alatt egy jogilag kötelező erejű egyezmény kidolgozására. Április végén zárult Ottawában a negyedik egyeztetési forduló. Az egyre erősödő ipari lobbi megnyugtatására Espen Barth Eide az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének norvég elnöke azt nyilatkozta: ez nem a műanyag elleni küzdelem; ez a műanyagszennyezés elleni küzdelem!

A találkozó egyik legnagyobb eredménye, hogy a delegációk most először (!) kezdték megosztani az eltérő álláspontokat a jövőbeli megállapodással kapcsolatos elvárásaikról, amelyek nagyon széttartóak, és több a megmaradt kérdőjel, zárójel, mint a konszenzus felé hajló megoldás. Elviekben, a részletekben történő megállapodás nélkül (pedig ott van a „kutya elásva”) közel 200 ország egyetértett abban, hogy a nemzetközi megállapodásnak minden szakaszában foglalkoznia kell a műanyagszennyezéssel, azaz az olaj- és gázfúrótornyoktól és finomítóktól az előállító gyárakig, üzletekig és otthonokig.

Sokan inkább csak egy hulladékkezelési egyezményt szeretnének látni, ahol az újrahasznosításnak lenne főszerepe, de amelyről egyre több számítás igazolja, hogy drága és nem hatékony, azaz leginkább az előállítást kellene csökkenteni. Ebben nincs igazán egyetértés, ezért a tárgyalásokon patthelyzet alakult ki. A megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy ezt a patthelyzetet – legalábbis részben – ugyanazok a vállalatok hozták létre, amelyek akadályozzák az éghajlatváltozás elleni fellépést is, azaz a fosszilis üzemanyag előállító cégek és petrolkémiai partnereik, hiszen egy újabb területen kellene csökkenteniük tevékenységüket, és lemondaniuk a nyereségük jelentős részéről.

A The Guardian által idézett elemzésből kiderül, hogy az ottawai csúcstalálkozón a fosszilis tüzelőanyagok és a petrolkémia mellett kampányoló lobbisták száma meghaladta a tudósok, az Európai Unió és az őslakosok küldötteinek számát. A fosszilis tüzelőanyag-ipar jövőre vonatkozó terveinek fontos részét képezi a műanyagtermelés növelése, ezért a termelés korlátozására tett kísérletek, mint amilyeneket az ENSZ-tárgyalásokon is megvitatnak, nyilvánvalóan veszélyeztetik a profitjukat.

A tárgyalási folyamat nem egyszerű, hiszen ide a műanyagok rendkívül bonyolult kémiájához hozzászólni tudó szakértőkre, a nemzetközi tárgyalások általános és ezen egyezmény sajátos tolvajnyelvét jól ismerő „feketeöves” külügyes tárgyalókra, a geopolitikához, nemzetközi kereskedelemhez és finanszírozáshoz is értő gazdasági szakemberekre, valamint empatikus és elismert, a „függöny mögött” is jól tárgyaló munkatársakra van szükség.

A tudományos kutatásokon alapuló vélemény egyre egyértelműbb: a műanyagszennyezés tizedeli a biológiai sokféleséget, vegyszerekkel mérgezi vizeinket és ökoszisztémáinkat, valamint mikro- és nanoműanyagként felhalmozódik a szervezetünkben. Bár a műanyagszennyezés hatásai egyértelműnek tűnnek, a műanyagnak is megvan a maga hasznossága, és nem lehet teljesen kiküszöbölni. A kormányközi egyeztetéseken folytatott beszélgetések a fenti két érdek közötti igazságos egyensúly megtalálásáról szólnak, ahogy egy megfigyelő mondta: „a cél annak a megtalálása, hogy a valós életben milyen típusú műanyaggyártás szükségtelen, és mely típusok nélkülözhetetlenek a társadalom számára?”

Az egyeztetés lezárását az ENSZ az idén november végén, egy Dél-Koreában rendezendő tárgyalási fordulóban reméli, ahol az EU képviseletét már a magyar elnökségi delegáció adja: irgalmatlanul nehéz feladat lesz, véleményünk szerint ez egy igazi "mission impossible".

Ma még lehetetlen megjósolni, hogy meddig fog tartani a tárgyalási folyamat, és milyen eredménnyel zárul.

(Nyitókép: Getty Images)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »