Autó hajtott tömegbe Csehországban az egyik bevásárlóközpont előtt – Több gyerek is megsérült

Autó hajtott tömegbe Csehországban az egyik bevásárlóközpont előtt – Több gyerek is megsérült

Nyitókép: Facebook/ Hasiči Broumov

Több embert elgázolt egy személyautó Csehországban a Penny helyi szupermarketje előtt ma délután Police nad Metují településen. Hét sérültet, köztük két gyereket kórházba szállítottak. Egy harmadik gyereket helikopterrel szállítottak kórházba ,közölte Lucie Hanušová, a regionális mentőszolgálat szóvivője elmondta a ČTK-val.

Elmondása szerint egyikük élete sincs közvetlen veszélyben. A sofőr, aki autójával a tömegbe hajtott, rosszul lett, és nem emlékszik a történésekre. Jiří Škop (ODS), a 4000 lakosú város polgármestere elmondta, szerinte ez nem volt szándékos a gázolás. A gépkocsi a fagylaltra várakozók közé hajtott – mondta Martina Götzová, a cseh tűzoltóság szóvivője.

– mondta a ČTK-nak Škop.

Hírdetés

A polgármester nem sokkal a baleset után érkezett a helyszínre. „Minden lehetséges forgatókönyv átvillant a fejemben, beleértve azt is, hogy szándékos gázolás történt. Közel van a városháza, azonnal a helyszínre siettem”

– tette hozzá.

A mentőszolgálat hét sérültet, köztük két gyermeket szállított kórházba. Egy gyermeket helikopterrel kellett kórházba szállítani – tette hozzá Hanušová. Iva Kormošová rendőrségi szóvivő elmondta, hogy öt felnőtt, köztük a sofőr és három gyerek sérült meg.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »