Átadták a 2020-as és 2021-es Makovecz Imre-díjakat

Átadták a 2020-as és 2021-es Makovecz Imre-díjakat

Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat, a 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült.

A 2015-ben alapított Makovecz Imre-díjjal azokat ismerik el, akik a mester országépítő szellemének nyomdokán példaértékűen művelik saját hivatásukat. A díj odaítéléséről az alapítószervezetek – a Magyar Művészeti Akadémia mellett a Kós Károly Egyesülés és a Makovecz Imre Alapítvány – által delegált bizottság dönt – közölte a díjazás kommunikációjával foglalkozó cég.

Hírdetés

Idén rendhagyó módon egyszerre két díjat adtak át a neves építész, a Magyar Művészeti Akadémia alapító örökös elnöke születésnapján. Tavaly a sikeres jelöltállítást követően a díj átadását a járvány miatt egy évvel elhalasztották, így idén a három szervezet grémiuma döntése alapján Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat. Az idei, 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült.

Első alkalommal, 2015-ben Kiss Ferenc “hangépítész” nyerte el a díjat, 2019-ben Böjte Csabát díjazták az alapítók.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »