Aranymiséjét ünnepelte Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébános

Aranymiséjét ünnepelte Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébános

Pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszöntötték Páhy János nyugalmazott nagykanizsai plébánost. Az ünnepi szentmisét Varga László kaposvári megyéspüspök mutatta be a Zselic Katolikus Idősek Otthonában.

„Hálát adok Istennek a papságodért. Hálát adok a tudós papért, az alázatos papért és az imádságos papért” – köszöntötte a főpásztor szentbeszédében az aranymisés nyugalmazott plébánost.

„Köszönöm, hogy felajánlod a szenvedésedet az egyházmegyéért és az egyházmegye papságáért. Köszönöm a hűségedet, mindazt az áldást, amit rajtad keresztül kapott a Jóistentől először a Veszprémi Főegyházmegye, majd a Kaposvári Egyházmegye is.

Hálát adok, hogy ismerhetlek, hogy a papunk vagy, s azt kívánom a Jóistentől, hogy tartson meg, ahogy lehet, szenvedések nélkül addig, ameddig ő szeretné. Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk!” – mondta Varga László püspök.

A szentmise végén János atya áldásban részesítette a jelenlévő papságot, illetve a hozzátartozókat, majd agapéval zárult az ünnepi alkalom.

A szentmise az alábbi videóra kattintva visszanézhető:

Hírdetés

*

Páhy János Nemesvitán született 1949. június 21-én. Veszprémben szentelték pappá 1972. június 18-án. Káplánként szolgált Devecseren 1972 és 1973 között, 1973-ban a nagykanizsai Szent József-templomban, 1973 és 1974 között a nagykanizsai Szent Imre-templomban, majd 1974 és 1978 között újból Devecseren.

1978 és 1980 között külföldi tanulmányúton tartózkodott. 1980-tól 1982-ig a nagykanizsai Jézus Szíve-templom káplánja volt, majd Felsőrajkon lett plébános 1991-ig. Ezt követően a kaposvári Szent Imre-templomban szolgált 1991 és 1992 között, Attalában 1992-től 2003-ig, Zselickislakon 2003-tól 2009-ig, majd ismét Nagykanizsán, ahol 2018-as nyugdíjba vonulásáig a Sarlós Boldogasszony-templom plébánosa volt.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »