Október 6-án évente Pozsonyban a Kecske-kapui evangélikus temető a helyszíne az 1848-49-es szabadságharc áldozatairól és az aradi vértanúkról való megemlékezésnek. Pozsonyt ugyancsak érzékenyen érintette a megtorlás, kitűnő hazafiak estek áldozatául Haynau vérengzésének, a császári bosszúnak. Már a 49-es év folyamán megkezdődtek a kivégzések, akasztások, és összességében 13 pozsonyi polgár életét is követelte a császáriak haragja.
Idén a 35. Városi kulturális napok keretében a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya főszervezésében került sor a megemlékezésre. Az esős, kellemetlen időjárás ellenére sokan jelentek meg a sírkertben, fel-feltekintve az égre, mintha még a természet 172 év elteltével is siratná az aradi tizenhármat és a további áldozatokat, névtelen hősöket. Az ünnepség már hagyományosan a néhány éve szépen felújított Jeszenák János mauzóleum előtt zajlott.
A megemlékezést Neszméri Tünde vezette, akinek bevezetője után Molnár László előadó két, az alkalomhoz illő verset szavalt el. Majd Kovács László történész, tanár előadása következett, aki hiteles tényekkel alátámasztott beszédében végigvette az aradi történéseket és a pozsonyi megtorlások eseményeit és helyszíneit, nyomatékosítva, hogy
A Jeszenák mauzóleumnál koszorút helyezett el Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében Pető Tibor nagykövet és Venyercsan Pál, a Liszt Intézet-Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a Csemadok képviseletében Bárdos Gyula és Jégh Izabella, a napokban megalakult Szövetség három vezetője, Forró Krisztián, Sólymos László és Mózes Szabolcs, a Cserkészszövetség küldöttsége és a pozsonyi Duna utcai alapiskola és gimnázium igazgatósága. A Duna utcai intézmény diákságát ezúttal is szép számú csapat képviselte.
A mauzóleumnál történt koszorúzás után szokás szerint az emlékezők átvonultak Rázga Pál sírjához.
A mártír, az áldozat maga a lelkész volt, de a megtorlást megszenvedte egész családja, felesége és gyermekei is méltatlan körülmények közé kerülve adományokra támaszkodva élték további életüket. Amikor Rázga Pálról megemlékezünk, az emlékezés, a tisztelet az egész családot megilleti.
A méltóságteljes, az eseményt megtisztelő emlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget.
Benyák Mária/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
