Orbán Viktor általában jól beszél. Szónoklatai, előadásai színvonalasak, mondanivalója történelmi tudásról, a világ eseményeinek alapos megértéséről tanúskodik. Kétségtelen továbbá, hogy a magyar miniszterelnök – egyedüliként a vezető nyugati politikusok közül – rendelkezik jövőképpel, képes távlatokban, összefüggésekben gondolkodni. Magyarországon, a Mi Hazánk vezetőit leszámítva, ugyancsak nem akadnak olyan közéleti személyiségek, akik hasonlóképpen értelmes, logikusan felépített beszédben tudnák körvonalazni a világ és benne a magyarság múltjára, jelenére és jövőjére vonatkozó nézeteiket. Ráadásul, a kormányfő esetenként némi bátorságról is tanúbizonyságot tesz („a baloldal ráront saját nemzetére”, „illiberális demokrácia” stb.), ez évi tusványosi beszédében pedig már szinte vakmerően támadt neki a kétségbeejtően szervilis német, illetve a képmutató és hazug lengyel vezetőknek. De az Európai Unió korifeusai is megkapták a magukét. Van azonban mégis néhány súlyos gond Orbán Viktor megszólalásaival kapcsolatban.
Az első kifogásom a szavak és a tettek közötti összhang hiányára vonatkozik. Mert a kormányfő hiába villant fel beszédeiben rejtett összefüggéseket, hiába vázolja fel a magyar és keresztény szíveket melengető vízióit, ha a mindennapok során nemzetünk helyzetének folyamatos romlását tapasztaljuk. A genderideológia terjesztése hazánkban is zavartalan, a kulturális élet továbbra is liberális irányítás alatt áll, a magyarnak nevezett gazdaság jelentős részét idegenek (most már a nyugati „befektetők” mellett növekvő számban kínaiak is) uralják, munkavállalás címén egyre több ázsiai telepszik le hazánkban, a fizetések az árakhoz viszonyítva a legalacsonyabbak között vannak Európában, a születések száma az elmúlt két évben ismét visszaesett, a cigányság térfoglalása viszont megállíthatatlannak látszik.
A háborútól állítólag távolt tartjuk magunkat, ugyanakkor a Magyarországgal nyíltan ellenséges Ukrajnát, és természetesen az ukrán hadsereget is részben hazánk látja el üzemanyaggal és árammal. (Miközben a kijevi rezsim elzárta a hazánkat olajjal ellátó vezetéket.) Az életünket megnyomorító gondok és bajok száma egyre csak nő. Természetesen lehet a járványra, a háborúra, a „kaotikus világhelyzetre”, az energiaválságra hivatkozni a gondok elhatalmasodásával szembesülve. Nem is alaptalanul. Ugyanakkor, ami Orbán Viktor beszédeiből sohasem derül ki: vajon mekkora a kormányának a felelőssége a magyarság életkörülményeinek folyamatos romlásában, és melyek azok a tényezők, amelyek ténylegesen az egyre kedvezőtlenebb „külső körülmények” számlájára írandók?
A másik gond, hogy számos olyan létfontosságú téma van, amelyekkel Orbán Viktor mégoly nagyívű szónoklataiban, mélyenszántó gondolatokat fölvonultató előadásaiban nem foglalkozik. Soha nem ejt szót a koronavírus-járvány, majd kiváltképpen az oltások körüli súlyos ellentmondásokról. Nem teheti, hiszen kormánya teljes mellszélességgel állt ki az „életmentőnek” kikiáltott vakcinák mellett. Mélyen hallgat a WHO-szerződés következtében egy újabb járvány esetén hazánkra háruló, szuverenitásunkat súlyosan korlátozó kötelezettségekről. Ugyancsak tabu a miniszterelnök számára a készpénzhasználat megszüntetésének kérdésköre, holott a digitális pénz kizárólagossá tétele a szabadság végleges felszámolása felé vezető úton az egyik legfontosabb állomás lesz. Számos más olyan téma létezik még, amelynek megemlítését is hiába várnánk a miniszterelnöktől. (Családtagjainak, barátainak látványos meggazdagodása, a Pintér Sándor személye iránti ragaszkodás, az oktatási és egészségügyi tárca belügyi irányítás alá helyezése stb.)
Van azonban egy minden más szempontot fölülíró, abszolút elsőbbséget élvező „irányelv”, illetve eszmeiség, amely Orbán Viktor kormányának működését, a közgondolkodást, a propagandát, sőt hazánk jövőjét alapvetően meghatározza, és a legfőbb tabut jelenti a nyilvánosság minden fórumán, a politikai, a tudományos és a kulturális életben egyaránt. Igen, Magyarország és Izrael kapcsolatáról, illetve a cionizmusról van szó.
Orbán Viktor tusványosi beszédében igen érzékletesen, még radikális jobboldaliak számára is elfogadhatóan elemezte a „világrendszerváltás” folyamatát és lehetséges következményeit, valamint a „magyar nagy nemzeti stratégia” legfőbb céljait. Helyesen mutatott rá nemzeti önazonosságunk megőrzésének, a demográfiai hanyatlás megállításának szükségességére, a Kínával, Oroszországgal, általánosságban a „globális Dél” államaival folytatott kereskedelem növelésének, a „blokkosodás” elkerülésének fontosságára. Orbán Viktor, amennyiben hihetünk a szavainak, ki szeretné menekíteni hazánkat az erkölcsi és szellemi mocsárba merülő, ugyanakkor 500 éve birtokolt világuralmát háborúk révén is fenntartani kívánó Nyugat süllyedő hajójáról. A kormányfő nem az első alkalommal szögezi le: szembe kell szállni a teljes morális zülléshez és a társadalom széteséséhez vezető woke és lmbtq-nyomulással, továbbá távol kell tartanunk magunkat a haldokló Nyugat háborús őrületétől. Tökéletesen igaza van! Csakhogy azok, akikkel a „magyar nagystratégia” megvalósítása során szövetkezni kíván, valóban elősegítik céljaink elérését? Európa kétségtelenül az összeomlás küszöbén áll, képtelen saját érdekeit is képviselni, mivel az USA „demokrata párti vezetésének” akaratát hajtja végre. De vajon egy republikánus irányítás alatt álló USA, Donald Trump, illetve alelnöke lenne a magyarság megmaradásának, a „magyar nagy stratégia” megvalósításának legfőbb garanciája? Nézzük csak meg alaposabban, megalapozottak-e Donald Trump személyéhez fűződő kóserkonzervatív várakozások!
1. Az Ukrajna területén zajló proxyháborút talán az előzetes ígéreteinek megfelelően a republikánus kormányzat (ha egyáltalán hatalomra jut) befejezi. Azonban érdeke-e az USA-nak, függetlenül az elnök pártállásától, hogy a nemzetállamokra épülő Európa ismét erős és befolyásos legyen? Hiszen egy virágzó, saját érdekeit képviselő európai államközösség egyfelől függetlenedhet az Egyesült Államoktól, másfelől ismét szorosra fűzheti kapcsolatait Oroszországgal és Kínával. Amit többé soha, egyetlen amerikai kormányzat sem engedne meg, hiszen az eurázsiai együttműködés rendszere az USA-világbirodalomra leselkedő legnagyobb veszély.
2. Vajon egy republikánus kormányzat ismét megerősítené az egykori erős Európa alapját képező Berlin-Párizs-tengelyt, vagy pedig inkább a London és Varsó közötti szövetségre építené az új, érdekeinek teljesen alárendelt kontinens politikai rendszerét? Nem inkább az utóbbi változat valószínű?
3. Az előzetes nyilatkozatok, a korábbi Trump-adminisztráció ténykedése nyomán a republikánusok alighanem erőteljesebben lépnének föl Kínával szemben, gazdasági, politikai, de talán katonai téren is. Hogyan tudná ebben az esetben Orbán Viktor még szorosabbra fűzni kapcsolatait az ázsiai óriással, az eljövendő „hetedik birodalommal”?
4. A cionista lobbitól ezer szálon függő Donald Trump a „nemzetállami Amerikát”, vagy az USA-impériumot kívánja új életre kelteni? Érdeke-e vajon az amerikai birodalomnak, hogy a hegemóniája alatt álló nemzetállamok megerősödjenek?
5. Míg a demokraták, ha csupán a látszat kedvéért is, a muzulmán szavazók és a muzulmán világ kegyeinek keresése céljából is, időnként egy-egy halvány bíráló megjegyzéssel illetik a Gázai övezetben zajló iszonyatos öldöklést, a republikánusok – akárcsak a Fidesz – egyetlen rossz szóval nem merik kritizálni Izraelt. Orbán Viktor tusványosi beszédében még csak nem is utalt a vérengzésre és általánosságban a Közel-Keletet lángba borulással fenyegető konfliktusra. Mint arra bizonyos jelekből és a republikánusok erőteljesebb cionista kontrolljából következtetni lehet, a Trump-kormányzat támogatná az „ellenálllás tengelyét” – a Hamászt és más palesztin szervezeteket, a libanoni Hezbollahot, a jemeni húszikat és iraki síita fegyveres csoportokat – „végleg” megsemmisítő nagy háború megindítását. Vajon a „békemisszión” munkálkodó Fidesz üdvözölné-e egy újabb véres konfliktus kirobbanását, melynek következményei súlyosan érintenék Európát és természetesen hazánkat is?
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
