A politikában is érvényes a hatás ellenhatás törvénye. Ha valahol megjelenik egy hatalom, vagy politikai erő, ott a magukat vele szemben meghatározók is önszervezésbe kezdenek. Nincs ez másképp az EU-val sem, főleg azóta, hogy Brüsszel saját tagállamai ellen fordult idegen országok (értsd: Ukrajna és az USA) érdekeiért. Így történhetett, hogy olyan politikai szövetségeket látunk kialakulni, amelyek az Osztrák-magyar Monarchia határait másolják, miközben Közép-Európában már el is tűntek a határok, ha politikacsinálásról van szó.
Ivan Korčok vasárnap arról beszélt, milyen szörnyű, hogy a szlovák kormány elveszti legfontosabb partnereit, Csehországot, Lengyelországot, akikhez mindig közel álltak a szlovákok. Ez nem igaz. Maga Ivan Korčok is tartotta a távolságot Lengyelországtól, mindaddig, amíg nem a brüsszeli elit által nagy hátszéllel hazaexportált Donald Tusk került hatalomra. Sőt. Korčok csak azóta látja értelmét a V4-nek is, mióta arra hivatkozva a háborúpárti cseh és lengyel kormány mellé lehetne kényszeríteni Szlovákiát.
Közben a cseh és lengyel titkosszolgálatok beavatkoztak a szlovák elnökválasztásba. A VSquare, amerikai beágyazottságú „oknyomozó” portál tette közzé, hogy Pellegrini „Budapesttől kért segítséget”, hogy az elnökválasztási kampány során orosz házelnök-kollégájával találkozhasson. A hírt lengyel és cseh hírszerzőforrások „hitelesítették”.
A cseh Fiala-kormány szoros kapcsolatot ápol Ivan Korčokkal, külügyminisztere, Jan Lipavskýn keresztül. Korčok most már hivatalosan is a PS politikusa, és Fiala nagyon közeli szövetségben áll magával Michal Šimečka PS-es elnökkel is.
A lengyelek mocskos kampányt folytatnak a békepárti Magyarország ellen. Ez utóbbi egyébként nem lesz hosszú életű jelenség, mert a jelenlegi lengyel vezetés olyan csúnyán elvágta magát Trumpnál, hogy szüksége lesz Budapest segítségére a viszony helyrehozására január 20. után. A lengyel külügyminiszter felesége ugyanis Trump legdurvább kritikusa.
Ivan Korčok nyáron személyesen találkozott Magyar Péterrel, a magyar ellenzék és az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber üdvöskéjével. Tőle várják el, hogy megdöntse a jelenlegi szuverenista, békepárti, és a globalista gyarmatosítóknak ellenálló Orbán-kormányt. Magyar Péter december elején a PS EP-képviselőjével, Ódor Lajossal vett részt közös fórumon, ahol kellemes baráti műsorvezetés mellett szidhatták a szlovák és magyar kormányt, ellenvetés és keresztkérdés nélkül. Köszönhetően a Napunknak.
És Ivan Korčok régi kollégája, akivel nagyjából egyidőben került a brit külügy vonzáskörzetébe, Rastislav Káčer, gőzerővel tolja magából a legdurvább magyarellenes trágárságokat, a magyar revíziótól, a magyar fasizmuson át a magyar pusztához csatolt Dél-Szlovákiáig. Ennyit Magyar Péter szlovák szövetségeseiről.
Közben lelepleződött az OCCRP oknyomozóközpont is, amely a Ján Kuciak Oknyomozóközpont „anyacége”. Kiderült róla, hogy az amerikai kormány közvetlen finanszírozásával az amerikai külpolitika érdekei mentén írt cikkeket a demokrata-progresszív washingtoni vezetés külföldi politikai ellenfelei rovására. Ugyanebben a szellemben dolgozik a Ján Kuciak Oknyomozó Központ is, amelynek fókuszában kizárólag a smeres kormányok és a magyar kormány áll.
A fenti két szervezethez be van csatornázva a Denník N és a Napunk – az a Napunk, amely az Ódor-Magyar fórumot összehozta – és persze a fentebb említett VSquare is. Az újságíróik pedig jelentős támogatásokat kaptak az elmúlt években amerikai, brit és holland NGO-któl. Már nem is tudjuk fejben tartani, hány országon keresztül dől a pénz a liberális szerkesztőségekbe, akiknél azonban nem múlik el nap, hogy ne ostoroznák a Magyarországról Szlovákiába érkező támogatásokat.
A fentiekből jól látszik az a globális, számos ország és intézmény által kialakított front, amellyel Közép-Európának és szuverenistáinak szembesülnie kell. Ez a front nem ismeri már az országhatárokat, egyetlen nyugati és brüsszelita szereplő sem tartja már tiszteletben még látszólag sem a másik ország belügyeit.
Manfred Weber és Ursula von der Leyen nyíltan beavatkoztak a magyar, az olasz, lengyel és a szlovákiai választásokba is nyilatkozataikkal. Amit pedig Grúzia kapcsán művel Brüsszel, az már a gyarmattartó arrogancia fogalmát meríti ki. (Újabban hat északi uniós tagállam, a baltiak, Svédország, Finnország és Dánia felszólították a grúz kormányt, hogy írjon ki új választásokat, mert azt ő nyerte meg, nem a nyugat által támogatott ellenzék… ennyit a liberális demokráciáról.)
Ez volt a hatás. Nézzük az ellenhatást.
Új Közép-Európa épül
A V4-et a háború tönkretette. A Visegrédi Négyek adta volna a magját az Intermariumnak, amely nem csak a négy visegrádi országra terjedt volna ki, hanem a Balti-tengertől az Adriai és Fekete-tengerig mindenkit magába foglalt volna, aki uniós vagy NATO-tag. A projektnek akkor lett volna értelme, ha valaki (értsd: az USA) pénzt pumpál a projektbe, hogy az képes legyen észak-déli infrastrukturális hálózatokat létrehozni saját önszervező erejét növelve. Az USA cserébe kapott volna egy falat Németország és Oroszország közé.
Csakhogy az USA nem így döntött. Az Intermarium helyett szabad utat engedett az orosz agressziónak, olyannyira, hogy annak elindulása után mindent megtett, hogy az folytatódjon. Ennek hatásaként a V4 egysége megbomlott, és ma már tetszhalott állapotban van. Sajnos.
2023-ban a háborúpárti szlovák kormány megbukott, jött a háborút ellenző Fico kormány Szlovákiában. Egy hónapra rá a lengyel konzervatív kormány megbukott, helyét átvette a brüsszelita Tusk-kormány. Magyarország egy szövetségest elveszített, de jött helyette egy másik.
Sőt. 2024-ben Pozsony, Budapest és Belgrád kapcsolata kifejezetten szorossá vált, különböző érdekek mentén. Ezek egyike a háborúellenes fellépés, a NATO konfrontációjának elkerülése. A másik, a Nyugat-Balkán uniós integrációja, benne Szerbiával. A harmadik, az energiabiztonság megteremtése.
Magyarország földrajzi elhelyezkedésének és hatékony külpolitikájának köszönhetően elérte, hogy konstruktív kapcsolatok alakuljanak ki a Kárpát-medencében, sőt, azon túl is. Ma már vannak olyan politikai dilemmák, amelyekről Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Ausztria, Románia és Bulgária hasonlóan gondolkodik. Nem mellesleg, Donald Trump elsőszámú politikai partnere Európában Orbán Viktor.
Lengyelország sem veszett fejsze nyele: migrációellenes politikája, és az új amerikai kormányzattal való kapcsolattartás okán nem fogja elvágni magát Budapesttől. Csehországban pedig 2025-ben lesz parlamenti választás, és a várható befutó Andrej Babiš, Orbán szövetségese lehet.
Összenőni nem fog, de együttműködni muszáj (lenne)
Azok a nyugati narratívák, hogy Magyarország feltámasztaná az Osztrák-magyar Monarchiát, igencsak túlzók. Ám a sors úgy hozta, hogy feldereng valami párhuzam féle a jelenlegi állásban.
A Nyugat-Balkán uniós integrációjára azért van szükség, mert ott olyan folyamatok vannak készülőben, amelyek súlyos következményekkel fenyegetik a Kárpát-medencét: szerb-koszovói feszültség, Bosznia-Hercegovina egyre látványosabb szakadása, Nagy-Albánia kérdése. Ha az EU nem fogja integrálni ezt a térséget, megteszi más: Törökország.
Márpedig Törökország szerepe nőni fog, energetikai csomópont lesz, főleg, ha megépül Szírián keresztül az amerikai-katari óriásvezeték, ami Törökországon keresztül szállít majd vezetékes gázt Európának. Lehet tippelni, merre fogja kiterjeszteni befolyását Törökország egy ilyen eszközzel a kezében…
A következő évtizedekben – szerencsés esetben – egy öntudatos Közép-Európát fogunk látni, amely egyszerre fog ellenállni a nyugati, gyengülő globalista erőknek, és a keleten megjelenő befolyásoló tényezőknek. És mindeközben egyensúlyoznia kell majd, hogy ne valaminek a vége, valaminek az elválasztó vonala, határa legyen, hanem valaminek a közepe, szíve, összekötője. Ha periféria lesz, elszegényedik, ha központ lesz, prosperálni fog.
Ennek feltétele, hogy a közép-európai országok képesek legyenek mostoha körülmények között is együttműködni, megannyi történelmi sérelmen túl. Jelenleg az az érzésünk támadhat, hogy a szlovák és magyar kormány kapcsolata kiegyensúlyozott, és nem szakítható meg történelmi sérelmekkel. Ez azonban csak pillanatnyilag igaz.
A kormányok cserélődhetnek, vagy úgy alakulnak át az erőviszonyok, hogy a magyarellenes narratíva kap erőre a belpolitikában. A valós törésvonalakat még nem látjuk, azokat az ukrajnai béke (?) megteremtése után vesszük majd észre – mikor a világháborútól való félelem elmúlik, és az emberek máshogy fogják megítélni a progresszívokat és a szuverenista politikusokat is.
Az előttem felderengő kép igencsak ismerős a történelemkönyvekből: egy soknemzetből álló Közép-Európát látok, ahol a kontinens szívét nyugatról német és angolszász hatalmak gazdasági érdekei, keletről pedig egy török birodalmi ambíció szorongatja. És akkor ott vannak még az oroszok, és a bizonytalan sorsú és méretű Ukrajna kérdése.
Németország, Franciaország meggyengültek, Oroszország pedig ukrajnai agressziójával túlvállalta magát. Európa hatalmi súlypontja a Berlin-Párizs tengely helyett ma London-Varsóra cserélődött. Ám ez csak az északi tengely. Délen ott lesz Törökország és a puskaporos-hordó Balkán.
Mindez azt jelenti, hogy Európa stabilitása és biztonsága nem Ukrajna győzelmén vagy kudarcán fog múlni, hanem Közép-Európa együttműködésén vagy széttartásán.
Ezzel együtt új dilemmák jelennek majd meg a közéletben. Mennyit nyomnak a latban a történelmi sérelmek, és mennyit a senki által nem garantálható jövő reménye? Az egyikről le kell mondanunk, az egyiket el kell temetnünk.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
