Az 1954-es labdarúgó világbajnokság berni döntőjében a jóval esélyesebb magyarok 3–2-es vereséget szenvedtek a németektől. Az esélytelenség nyugalmával pályára lépő németek győzelme a futballtörténelembe „berni csoda” néven vonult be. Bár többen azt állítják, hogy inkább orvosi csoda volt… A vereség után – a kommunista hatalomátvétel után először – spontán tüntetés kezdődött Budapesten, a csalódott szurkolók kirakatokat törtek be. A három napon keresztül tartó zavargásokat az ÁVH végül elfojtotta, az embereket begyűjtötte.
Elégtételt akarunk a vesztes VB-döntőért! Ezeket a szavakat motyogva csukódtak le a szemeim a magyar-német Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtti éjszaka. Létezik a fociban elégtétel? Vagy a történelemben? Vesztes háború és vesztes VB-focidöntő! Nekünk mind a kettőből kijutott két alkalommal is.
A sors keserű fintora, hogy a háborúban még szövetséges németektől szenvedtünk aztán vereséget 1954-ben Bernben a labdarúgó VB döntőjében, amikor már nem voltak a nyugatnémetek a szövetségeseink, és nem is háláltak meg kitartásunkat! Majdnem 70 évet kellett várni a berni döntő visszavágójára, hogy egy világtornán elégtételt vehessünk azért a vereségért. Viszont ma már nem lennénk annyira csalódottak egy VB-én vagy EB-én megszerzett ezüst miatt.
Mert ugye, amikor Torghelle Sanyiék 2004-ben Kaiserslauternben, a Fritz Walter stadionban 2:0-ra lemosták Sanyi duplájával a németeket, az csak egy barátságos meccs volt.
Vajon honnan ismerős nekem ez a Fritz név? Ezek voltak talán az ébrenlétem utolsó gondolatai. Álmomban most megint zuhogott az eső, mint az 54-es döntő napján, július 4-én, ami a sárban csúszómászó és romboló németeknek kedvezett a rendkívül technikás magyarokkal szemben. A döntő napja óta Németországban a nagyon rossz időjárást Fritz Walter időjárásnak nevezik! Mi csak egyszerűen gyásznapnak, mint június 4-ét, de azon a napon még Hidegkutinak sem volt melege.
Karl Mainak hívták a németek egyik focistáját, így nem csoda, hogy álmomban mozgósítani tudta apacsait. A német csapat összeállításában Walter és Mai mellett helyett kapott Winnetou, Old Firehand és egy másik old, Shatterhand is. Torghelle ezúttal szolidaritásból csak csere volt a magyaroknál, mert Sep Majer, a német csodakapus, akinek annak idején Sanyika lőtte a góljait, szintén csere volt. Kiabáltak is be a szurkolók a pálya szélén meccs közben a Sebes(en) futkosó szövetségi kapitánynak, hogy hozza be Torghellét, Schäfert, Schönt és Kleinheislert, a nevük megtévesztő lehet a németek számára.
De a kapitány (a második félidőben Rossi lett) kitartott a kezdő tizenegye mellett, amelyben kulcsszerepet szánt a bundesligás németjeinek: a mainzi Szalai Ádámnak, a lipcsei Gulácsinak és Orbánnak (nem a Viktor), valamint a freiburgi Sallai Rolandnak is.
Tudta jól a szövetségi kapitány, hogy ők négyen most nagyon fognak igyekezni, bizonyítani akarnak, hiszen rajtuk csüngött a focivilág német szeme. A kezdő sípszót követően a magyar csapatból csak a sötétbőrű Nego térdelt le, de csak azért, mert kikötődött a cipőfűzéje.
A mérkőzést szinte végig támadták a németek Wehrmacht-csapatrészei, a rendezők pedig megtévesztő módon szivárványszínekbe öltöztették a stadiont, hogy amíg a magyar játékosok abban gyönyörködnek, rúghassák a gólokat. De ez az elterelő művelet nem járt sikerrel! A magyarok védelme nagyszerűen muzsikált, Orbán kőkeményen verte vissza a németek támadásait, elöl pedig gyors ellentámadásokat vezettünk a szélen a lomhán mozgó német védelemmel szemben. Egy ilyen alkalommal megtaláltuk a rést, egy gyors elfutást követően sikerült Sallainak beívelnie labdát, Szalai Ádám pedig bebólintotta. A vezetést aztán már nem adtuk ki a kezünkből.
Így vált teljessé az a jóslat, hogy az EB első csoportmeccsén nulla pontot szerzünk az Európa-bajnok portugálok ellen, a másodikon egyet a világbajnok franciák ellen, a harmadikon, a németek ellen pedig hármat, mert kettőt nem lehet!
Továbbjutottunk, és nem úgy ébredtem, hogy közben bilibe ért a kezem…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
