A FB-on blokkolom az algoritmust, de a YT-on nem (nem is tudom, lehet-e), így ott a rendszer feldob neked sok kéretlen dolgot, személyiségelemzési adatok alapján. Egyébként meglepően jó az algoritmus, az esetek nagy részében nem dob fel olyat, ami engem egyáltalán nem érdekel.
Mivel eléggé állatbarát típus vagyok – hat darab háziállatom van -, jönnek az állatmentős videók is.
Az állatmentős videók annyura szabványosak, mint a pornófilmek: minden előre meg van tervezve. A menet kb. az, hogy a szerencsétlen állat (leginkább kölyökkutya) szomorúan reszket, aztán jönnek a segítők, megfürdetik, rendbe hozzák, ételt kap, s a végén ott a boldog kutya pár héttel később immár gazdákkal. Majd az állatmentők adományt kérnek.
Alapvetően semmi gond, szimpátiát kell kelteni, ez elengedhetetlen. Valójában azonban a tényleges állatismerők érzik a turpisságot. Aki ismeri közelről a kutyák viselkedését, az tudja ugyanis, hogy szó sincs arról, amit ezek az anyagok üzennek.
A kóbor kiskutya nem azért reszket és néz ijedten, szomorúan, mert nagy bajban van. A legtöbb állat ugyanis alkalmazkodik a helyzethez. A riadt tekintet oka éppen a segítő ember megjelenése. Hiszen az állat nem tudhatja mit akar tőle a hirtelen megjelenő idegen ember.
Aki vett már kiskutyát, az tudja, az első órákban az állat pont ugyanilyen riadt és szomorú, mert hirtelen új helyre került. S kell 1-3 nap, hogy a kutya “boldog” legyen, azaz megszokja az új környezetet. Pedig itt szó sincs mentésről, a kutya nem a bajból kerül a biztonságba, hanem egy biztonságos helyről egy másik biztonságosba.
A fehér kutyám az első napján nálunk – másfél hónapos volt – annyira meg volt rémülve, hogy a fejét is bedugta a párnák közé, csak ne lássa mi van körülötte. Külön forgatni kellett, hogy le lehessen fényképezni.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
