Állami támogatással vehetünk most elektromos kerékpárt

Állami támogatással vehetünk most elektromos kerékpárt

Ingyen napelem! 100%-os EU-s támogatással. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Hírdetés

A parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a kormány eddig több mint ötezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá 550 millió forinttal. Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza szeptember 6-án, reggel 8 órakor nyílt meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint. “A kormány elkötelezett az elektromobilitás népszerűsítése és a környezetkímélő járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen ezek közelebb visznek klímavédelmi céljaink eléréséhez. A közlekedés zöldítésére azért kell kiemelt figyelmet fordítanunk, mert az ágazat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy ötödéért felel. A szektor a közelmúltban elfogadott Nemzeti tiszta fejlődési stratégia szerint is leginkább a tisztább üzemanyag-felhasználással, első helyen a villamos energia térnyerésével válhat klímabarátabbá” – emelte ki Schanda Tamás. A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. szeptember 10.-én éjfélig lehet benyújtani.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »