A magyar hagyomány nagy problémája az “alkotmányos monarchia” kifejezés, ugyanis mindent értenek alatta, ami nem abszolút vagy hagyományos monarchia.
Az angol szakhagyomány pontosabb: különbséget tesz alkotmányos és parlamentáris monarchia között.
A parlamentáris monarchia az de facto egy köztársaság, ahol hagyománytiszteletből megtartották a királyt, de attól minden hatalmat elvettek, azaz kb. az a helyzete, hogy kap jó sok pénzt a pompa fenntartására, s integethet ünnepnapokon a népnek. Viszont semmilyen beleszólása nincs semmilyen politikai kérdésbe.
A világ 202 országából (ez persze vitatott szám, én ezt fogadom el, de lehet ez a szám 194-207 között bármennyi, ízlés szerint) hivatalosan 43 monarchia.
Ebből a de facto köztársaság 28:
- saját királlyal: Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Japán, Kambodzsa, Lesotho, Luxemburg, Malájzia, Norvégia, Spanyolország, Svédország, Thaiföld,
- más ország államfője tölti be a király szerepet: Andorra, Antigua-Barbuda, Ausztrália, Bahama, Belize, Grenada, Jamaika, Kanada, Pápua Új-Guinea, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és Grenadines, Salamon-szk., Tuvalu, Új-Zéland.
Ezekben az államfő nem rendelkezik semmilyen politikai hatalommal.
A hagyományos vagy abszolút monarchiák száma 5:
- Brunei, Omán, Szaúd-Arábia, Szváziföld, Vatikán.
Itt tényleg a király a vezető, jellemzően egyszemélyben. Persze itt is mindig vannak korlátok, ha ezek nem is intézményiek. De a szokásjog, a vallási alap felett a királynak sincs hatalma. Lásd, hiába elvileg abszolút uralkodó a Vatikánban I. Patagóniai Szivárvány Francisco Borgia, nem vezetheti be a buzulást, bármennyire is ez minden vágya.
A magyar szóhasználat viszont eltünteti a köztes kategóriát: a 10 “valódi” alkotmányos monarchiát. Ahol a király politikai hatalommal rendelkezik, de ez intézményesen korlátozott. Jellemzően: a hatalom meg van osztva a választott parlament és a király között, egyik se válthatja le a másikat, a kormány pedig mindenkettőnek felelős. Ezek jelenleg:
- Bahrain, Bhután, Egyesült Arab Emirátusok, Jordánia, Katar, Kuvait, Liechtenstein, Marokkó, Monaco, Tonga.
Nyilván a hatalommegosztás foka nem azonos mindegyikben. Tonga esetében a parlament hatalma nagyon nagy, míg mondjuk Katar esetében kicsi (a képviselők kétharmadát választja csak a nép, egyharmadot a király nevez ki).
A listában van 2 speciális eset: az Egyesült Arab Emirátusok és Monaco.
Monaco függetlensége valójában korlátozott. A kérdés ott nem az, hogy a királynak (hercegnek) van-e tényleges hatalma, mert van, hiszen részt vesz szabadon a döntések meghozatalában. A kérdés ott: mekkora az egész ország hatalma. A herceg nevezi ki a kormányfőt, nem kell hozzá a parlament jóváhagyása se, a herceg viszont nem hozhat törvényt, erre csak a parlament jogosult, s a herceg költségvetési javaslatát is a parlament szavazza meg. De a monacói kormányfő személyére vétójoga van a francia kormánynak.
Pár éve a monacói kikötőben sétálva lettem figyelmes arra a sajátos táblára, hogy “Vámhivatal – Francia Köztársaság”, ez a monacói kikötőben, monacói területen. Aztán persze utána néztem: szóval Monacónak nincs joga saját adó- és vám-szervezetet fenntartani, ezt a jogot örökre átadta Franciaországnak. Szóval aki monacói területre lép a tengerről, azt a francia szervek ellenőrzik, eleve nem is létezik erre monacói hatóság. Sajnálom, hogy nem fényképeztem le.
Az Egyesült Arab Emirátusok pedig egy konföderáció, melyben a 7 tagállam szinte független. A 7 tagállam nagyobb része belsőleg abszolút monarchia, de van, hogy létezik a parlamentárishoz közelítő rendszer is. Mindenesetre szövetségi szinten ez nem abszolút monarchia, hiszen a 7 tagállam korlátozza egymást.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
