Alkotmánymódosítást és előrehozott választást akar a Smer

Alkotmánymódosítást és előrehozott választást akar a Smer

A Smer azt fogja javasolni, hogy szeptember 20-án a parlament ülésén első pontként az előrehozott választást lehetővé tevő alkotmánymódosításról tárgyaljanak – jelentette ki Robert Fico pártelnök, miután kedden nem sikerült megnyitni a parlament ülését.

Ha nem módosítják elvárásai szerint az ülés programját, ellenzéki obstrukciót helyezett kilátásba. A Smer ragaszkodik az előrehozott választás kiírásához, a jelenlegi helyzetben ezt tartja az egyetlen demokratikus megoldásnak.

Hírdetés

„Nem zárom ki, hogy ha nem fogadják el a javaslatunkat és nem ez lesz az első programpont, az ellenzéki pártok obstrukcióhoz folyamodnak. Akkor megmutathatja az SaS, hogy mennyire gondolja komolyan az ellenzéki politizálást” – jelentette ki Fico. A kormányválság kapcsán hozzátette, az ellenzéknek nem az a feladata, hogy kormányozzon, hanem hogy elérje az előrehozott választás kiírását.

A Smer elnöke hangsúlyozta, a kormánykoalíció működésképtelen, ez a parlamenti ülés megnyitásáról szóló sikertelen szavazásokkor igazolódott. „Amikor szétesőben az ország, egy csomó ember szenved és még jobban fognak szenvedni a kormány tehetetlensége miatt, a kormánypárti képviselők arra is képtelenek, hogy biztosítsák az egyszerű parlamenti többséget és törvényeket fogadjanak el” – jegyezte meg Fico.  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »