A hagyományok szerint a nagyböjtöt megelőző vasárnapon kölcsönös bocsánatkéréssel és megbocsátással kezdődik el a húsvéti készülődés a görögkatolikusoknál. A templomokban kiengesztelődési vecsernyére várják a híveket. Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita a debreceni főszékesegyházban mondott tanítást február 14-én.
A szertartás részeként a főpásztor a nyitott királyi ajtóban állva egyesével szokta fogadni ekkor az egyházmegyében szolgáló papokat, hogy a megbékélés jelével pecsételjék meg egymás iránti kiengesztelődésüket. Ezt idén a koronavírus-járvány nem tette lehetővé, de lelki táplálékot mindenki kapott a szent negyven nap megéléséhez.
A főpásztor megismételte a vajhagyó vasárnap esti szertartás keretében mondott sztihirát: „A böjti időt ünnepélyesen kezdjük meg, s a lelki küzdelmeknek vessük alá magunkat! Tegyük tisztává lelkünket, s testünket is tisztítsuk meg! Böjtöljünk az étkezésben, de tartózkodjunk minden szenvedélytől is, a Lélek erényeit élvezve. S végezzük mindezt buzgósággal, hogy mindnyájan méltókká váljunk Krisztus Isten szeplőtelen szenvedésének ünneplésére és a szent Pászka lelki örömére!”
Kocsis Fülöp felvetette: Vajon ünnep a böjt? Miért van szükség arra, hogy mindjárt az első napján, annak előestéjén ünnepeljünk? „Az egyház, amikor ünnepel, mélyebben nyitja meg a lelkünket, hogy e mélyre szállás által magasra emelje azt.
Az egyházi naptár szerinti, a templomban tartott ünnepek mindig Istenhez emelnek minket. Ezért szeretünk ünnepelni. Mi, görögkatolikusok erről is ismertek vagyunk, hogy sok ünnep színesíti az életünket. Megragadunk minden lehetőséget, hogy Istenhez emelkedjünk.”
Istenhez emelő pillanat a nagyböjt küszöbén énekelt kiengesztelődési vecsernye is, amit ugyanúgy évente egyszer tartanak, mint a húsvétot, pünkösdöt, karácsonyt. Ünnepélyességét abból meríti, hogy ekkor kezdődik az az időszak, amelynek majd csúcsa a feltámadás lesz, amely aztán az egész következő esztendőt is meghatározza.
„Küzdelemre vállalkozunk, amely talán nem lesz könnyű, lehet, hogy alul is maradunk, mégis bátran kell elindulnunk benne, hogy eljussunk a végére, Krisztus Urunk keresztre feszítése, kínszenvedése és halálán keresztül a föltámadásra. Látszólag ő is kudarcot vallott, elbukott, műve megsemmisült, de az elvetett mag halála sokszoros termést hozott. Így vagyunk mi is böjti küzdelmeink bukásaival; ha hiszünk a föltámadásban, akkor meg is látjuk azt, még ha nem is vagyunk rá érdemesek.”
A görögkatolikus egyház „rendkívül bölcs pedagógiával” kiengesztelődést hirdet az ünnepélyes vecsernyére. „Ez a feltétele annak, hogy böjti küzdelmeinkben, még ha bukdácsolni is fogunk, bátran elindulhassunk. Ha haragot táplálok a szívemben, ha neheztelést hordozok mások irányában, akkor hiába minden erőfeszítés, böjt, lemondás és imádság, a szálka ott marad a szívemben, és töredelem híján nem tudja befogadni Isten megbocsátó kegyelmét. A legszebb imádság a világon, amit Jézus tanított nekünk, az is tartalmazza ezt a félelmetes súlyú igazságot: »úgy bocsáss meg nekem, Istenem, ahogyan én is megbocsátok az ellenem vétőnek!«
A főpásztor felhívta a figyelmet: töredelem nélkül nincs bocsánat. Ezért kulcsfontosságú a nagyböjtben ez a töredelmes lelkület, az alázat. Ha nincs bennem alázat, gyalázat lesz a böjtöm.
Ezt pedig minden liturgia segíti, hiszen számtalanszor a szánkba adja: „Uram, irgalmazz!” A legfontosabb pillanatban, az Eucharisztia vétele előtt közvetlenül is kimondják a görögkatolikusok:
„Bár eljutnánk oda, hogy életünkben legalább egyszer teljes őszinteséggel tudjuk ezt kimondani! Sokat vesződünk vele, mert hisz egyáltalán nem könnyű az orgyilkos bankrablónál bűnösebbnek tartani magam” – hívta fel a figyelmet Kocsis Fülöp.
A metropolita rámutatott, az alázat nehezen csikarható ki a lelkünkből, csak kérni tudjuk.
Az alázatnak talán könnyebb útja az, amikor rabul ejt Isten szeretete. „Lenyűgöz szeretetének hatalma. Nem azért némulok el, mert szégyenkezve sok bűnt találok magamban, hanem mert elakad a szavam az irántam való irgalma láttán. A megérintett ember természetszerűen alázatos. Mert messze elengedte minden elvárását, méltatlankodását, elismerést követelő erőszakosságát. Nem akar mást, csak békét. Megőrizni ezt az isteni békét, amelyet ő is kapott, megtapasztalt Isten közelében. Ilyenkor az alázat nem erény, hanem ajándék, melyet szeretne állandósítani a hívő lélek.”
A teljes tanítás ITT olvasható.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
