Alaposan elkalapált két rendőrt egy szlovák férfi Miskolcon – ezúttal nem voltak annyira kemény fiúk az egyenruhások

Alaposan elkalapált két rendőrt egy szlovák férfi Miskolcon – ezúttal nem voltak annyira kemény fiúk az egyenruhások

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint szombaton, éjjel a barátaival wellness hétvégére hazánkba érkező szlovák fiatal részegen balhézott Miskolc belvárosában, ezért a rendőröknek kellett intézkedniük vele szemben.

Hírdetés

A 25 éves férfi váratlanul, egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte az egyik rendőrt, majd miután a másik rendőr lefogta a karját, azt a szorításból kirántotta és őt is megütötte. Ezt követően az egyenruhások földre vitték a férfit, amelynek ellenállt, majd a hátán fekve az őrmestert páros lábbal fejbe rúgta, majd egyszer a bordáját, továbbá mindkét lábszárát többször megrúgta.

A rendőrök 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »