Nem kell kvóták alapján végtelen számú idegent beengednünk, és nem kell a család intézményét megkérdőjeleznünk
Riadtan és kissé szomorúan vesszük tudomásul, hogy ismét elszaladt egy év. Újra itt a karácsony és nem ünnepelhetünk úgy, ahogy megszoktuk. A koronavírus folyamatos támadása határozta meg ezt az évet. De talán jelképes üzenete is van annak, hogy karácsony után elindulhat a vírus elleni oltás. Jézus születésének csodája, az örömhír ünnepe után, megkezdődik lassan ennek a rémisztő járványnak a visszaszorítása.
Most sokan úgy érzik, hogy ez a karácsony nem olyan, amilyennek szerettük volna. De az elmúlt száz év során oly sokszor volt Magyarországnak nehéz, szomorú karácsonya. Trianon, 1944, a Rákosi-korszak, 1956, a megtorlás évei. Mégis a legnehezebb években is a legtöbb magyar család igyekezett megőrizni ennek az ünnepnek a szépségét. Ajándékok, finom ételek nélkül, csak a család, a hit erejével átadni a gyermekeknek a remény érzését. Akik aztán tovább vitték a karácsony üzenetét. Mert ezek adják a családok és ezen keresztül egy nemzet erejét, belső kohézióját. Az adventi várakozás, a betlehemi jászol története, a fenyőfák karácsonyfává átlényegülése, a halászlé illata, a bejgli íze, a gyermekeink boldog nevetése.
Erre a karácsonyra azért ne csak úgy gondoljunk, mint amit ez az alattomos vírus tönkretett. Magyarország, a magyar családok és egész Közép-Európa kapott egy nagy ajándékot. Igen, ajándékot, amiért meg kellett harcolni. Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnökkel közösen megvédte alapvető nemzeti érdekeinket, értékeinket Brüsszelben. Ráadásul, mint oly sokszor már a történelmünkben, a túlerővel szemben, szinte reménytelennek látszó küzdelemben sikerült megnyerni egy stratégiailag fontos csatát. Ami után talán már el merjük hinni, hogy a háborút is megnyerhetjük.
Elnézést az ünneprontásért, de karácsonykor is ki kell mondani az igazat. A brüsszeli balliberális politikai „elit”, mögöttük a már egyre kevésbé rejtőzködő gazdasági-üzleti érdekcsoportok ádáz harcot folytatnak az európai nemzetállamok szétzilálása, kiüresítése és végső soron felszámolása érdekében. Az Európai Egyesült Államok hagymázas elképzelése nem csupán egy új államforma kialakulását jelenti, hanem az ezredéves értékek, kötelékek szétverését, a múlt teljes felszámolását, eltörlését.
Ez a háború több fronton folyik, de végcél most már egyértelmű. Nincs szükség magyarokra, németekre, lengyelekre, franciákra, olaszokra, egy nemzetre sem a földrészünkön. Csak európaiakra, jelentsen ez bármit is. Ezek az úgynevezett új európaiak ne kötődjenek egy nemzethez, hazához, történelemhez. Ne ünnepeljenek karácsonyt, húsvétot. Ezért kell több tízmillió ismeretlen, idegen kultúrájú, jórészt iszlámhitű embernek állampolgárságot, szavazati jogot, szociális ellátást, lakást adni. Amit persze, az „őslakosok” adójából akarnak finanszírozni. Számukra a befogadó ország, nemzet nem jelent többet, mint jól fizető, önként behódoló zsákmányt.
Ennek a támadásnak a másik frontvonala a genderideológia erőszakos terjesztése. Céljuk a hagyományos, keresztény családmodell szétverése, ezáltal az egyes nemzetek, társadalmak legerősebb kötőszövetének a felszámolása. Ez már régen nem a szexuális kisebbségek jogainak a védelméről szól. Ugyanis ezeket a jogokat az emberek túlnyomó többsége nem vonja kétségbe. De ha sikerül a klasszikus családmodellt lejáratni, divatjamúlt kövületként bemutatni, akkor gyermekek sem születnek majd, és a nemzedékeken keresztül átmentett értékek sem maradnak fenn.
A migráció és a gender erőszakos terjesztése sajnos nem szól másról, mint mindazon értékek szétveréséről, amik összetartanak egy nemzetet, egy kultúrkört, egy szerethető Európát. Ennek a célnak az elérése érdekében bevetett leghatékonyabb fegyver a pénz. Az uniós „támogatások” – amelyek inkább nevezhetők járandóságnak – kifizetésének szándékosan homályos, pontosan nem definiált jogállami feltételekhez kötése nem más, mint színtiszta zsarolás. Amelyik ország kormánya nem hajlandó migránsokat befogadni, nem akarja a családokat szétverni, nem akar „több” Európát, az nem kap pénzt. Amelyik politikus nem akarja nemzetét, hagyományait önként feladni, azt minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek presszionálni. Nyíltan, vagy a színfalak mögött „európai” módon. Mindezek fényében kell értékelnünk a magyar-lengyel összefogás által elért győzelmet. Az uniós pénzek befagyasztásának rémével sem tudták sarokba szorítani a két országot.
Amikor Hunyadi János Nándorfehérvárnál legyőzte a sokkal erősebb oszmán sereget, a magyar vitézek még nem tudták, hogy történelmet írtak. Ez számukra csak egy győztes csata volt. De a hálás utókor már helyén értékelte, diadalnak nevezte ezt a győzelmet. Azt gondolom, hogy az Orbán-Morawieczki összefogás győzelmét is néhány év múlva fogjuk igazán megérteni, értékelni. Bár a győzelem nagyságát már ma is jól mutatja az az ádáz támadás, amelyet a nemzetközi balliberális erők indítottak néhány nappal ezelőtt.
De a tények makacs dolgok. Ma még nem kell kvóták alapján végtelen számú idegent beengednünk, nem kell a család intézményét megkérdőjeleznünk és a nekünk járó pénzt is meg fogjuk kapni. Ez az ajándék került az ország karácsonyfája alá. Ne hagyjuk, hogy a járvány elvegye jókedvünket, jövőbe vetett hitünket. Ismét kiderült, hogy érdemes vállalni a harcot reménytelen helyzetben, a túlerővel szemben is. Köszönjük. Áldott karácsonyt Magyarország!
Horváth József
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
