Havonta többször is meghallgatom a Hunyadi-indulót. Kedvelem a ritmusát, a dallamát. A szövege (Meghalt a cselszövő, nem dúl már rút viszály…) emlékeztető oltásként hat rám, mert a cselszövő bizony még nem halt meg!
Régebben a Hunyadi László című opera szövegkönyvét böngészve megsértődtem Erkel Ferenc és Egressy Béni szövegíró nevében is, amikor ennek a felemelő alkotásnak a műfaji besorolásával kapcsoltban ezzel szembesültem: Opera seria. Még hogy széria!? Remekmű! Van itt minden: árulás, cselszövés, hatalomvágy, képmutatás, kivégzés (bár inkább gyilkosság), szóval minden, aminek egy komoly, tragikus operában lennie kell. Azóta persze megtanultam (fejlődőképes az ember), hogy az Opera seria nem tucatművet jelent, hanem komoly, tragikus tárgyú színpadi zeneműveket jelöl.
A minap a számítógép képernyőjén kedélyoldó zenét keresgélve ismét megakadt a tekintetem a Hunyadi Lászlón.
Tudom, hogy az EU-s politika előképét (vagy éppen tükörképét) látni a Hunyadi László történetében legalábbis hiteltelen, ugyanakkor párhuzamokat találni Brüsszel és a Hunyadi László opera világa között már nem annyira lehetetlen. Mert a párhuzamok maguktól kínálkoznak. Tény, hogy a Hunyadi László színpadi cselekménye ma már a valóságban is naponta megtörténik. Szerte a világban és az unióban rettenetes dolgok történnek, miközben a gondolkodás, amely az ilyen tetteket lehetővé teszi vagy éppen serkenti, cinikus módon változatlanul a „demokráciára”, a „humanitásra” és a „szolidaritásra” hivatkozik. Csupa olyasmire, amihez a gátlástalan hatalomvágynak végképp semmi köze!
Íme, a Hunyadi László vázlatos cselekménye: V. László Habsburg magyar királyt tanácsadója, Cillei Ulrich magyar főúr, Hunyadi László ellen uszítja. Mikor ez kiderül, a Hunyadi-tábor emberei Cilleit megölik. Ettől kezdve a király retteg Lászlótól, de képmutatóan a testvérévé fogadja. Hunyadi László a királyi gesztust abszolút komolyan veszi, mert a lelke és a szelleme sokkal „királyibb”, emelkedettebb, mint a Habsburg V. Lászlóé, aki leginkább egy korai gengszter mentalitását jeleníti meg, és ennek megfelelően is gondolkodik. Ezért nem is nagyon csodálkozunk, amikor a bonyolódó történet során a vérpadra küldi Hunyadi Lászlót.
A történet több pontját is kiválaszthattuk volna szemléltető példájává annak a magatartásnak, amellyel a nyugati gondolkodás már akkoriban is (ahogyan az EU-ban ma is) „gumitörvényekké” silányította az élet-halál kérdésében döntő törvényeket!
Mert mi is történt Hunyadi esetében? Ami a vérpadon lejátszódott, mindennek nevezhető, csak törvényszerűnek nem. Háromszor sújtott le a hóhér a pallosával, Hunyadi mégis életben maradt. A korabeli törvények szerint ezután kegyelmet kellett volna kapnia. Ám nem a törvény szelleme határozta meg a sorsát, hanem az eleve eldöntött halálos ítélet torzította el a törvényt. Ezért a hóhér negyedszer is lecsapott, és az ifjú Hunyadi feje – ahogy ez írva van – a porba hullt.
Szerintem itt nem nagyon kell a párhuzamot további példákkal bizonygatni. A Hunyadi László sorsát eldöntő tettel szinte azonos az a magatartás, amellyel az EU-ban napjainkban Magyarország és Lengyelország sorsáról szeretnének mindenáron dönteni. Most éppen Európa legfiatalabb nemzedékeinek, az óvodásoknak és a kisiskolásoknak a neveléséről (szándékos megrontásáról), gender szellemben történő korai leselejtezéséről! Magyarország és Lengyelország ezt a sci-fibe illő folyamatot gátolja, egyelőre. Ezért próbálják méltatlan alakok mindkét országot diszkvalifikálni. Mert Magyarország és Lengyelország értékrendjében még megtalálhatók az emberi-társadalmi létezés Istentől és a természettől megszabott alapjai! Meddig?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
