Munk Veronika, az Index újságírója fél éven át járta Németország piros lámpás negyedeit, tapasztalatait korábban több cikkben és videosorozatban is közzétette az Indexen. A napokban megjelent a németországi magyar szexmunkások életét tabuk nélkül bemutató, Kéjutca – Magyar szex euróért című riportkönyve is.
– A prostitúció, a szexmunkások élete olyan ügy, amely ugyan mindenkit érdekel, de a nyilvánosság előtt kevesen beszélnek róla. Ön miért kezdett ezzel a témával foglalkozni?
– Az Index szerkesztőségét megkereste egy hölgy, aki az észak-németországi Bremerhavenben, egy piros lámpás negyedben dolgozik. Ahogy ott nevezik, Böbe annak a cégnek az alkalmazottja, amelyiktől a szexmunkások a 6-8 négyzetméteres „munkakabinokat”, valamint a lakásukat bérlik. Böbe intézi az ingatlanok kiadását, ő szedi össze a pénzt.
– Hány magyar szexmunkás dolgozik Bremerhavenben?
– A városban egyetlen utcán, a Lessingstrassén engedélyezett a szexmunka. Körülbelül 170 nő kínálja a szolgáltatásait üvegkabinokban. Kétharmaduk magyar.
– Mit mondtak az interjúalanyai, miért jobb Németországban szexmunkát végezni, mint Magyarországon?
– Azért, mert itthon, bár legális a prostitúció, a hivatalos szervek igyekeznek ellehetetleníteni a szexmunkát. Németországban a döntéshozók véleménye az, hogy ha engedélyezik a prostitúciót, akkor az illegalitásban fellépő veszélyhelyzetek aránya csökken. A prostitúciós törvény sokkal liberálisabb, a nők azt mondják, hogy azért mennek ki, mert ott nyugalomban, kulturált körülmények között dolgozhatnak. Bremerhavenben a rendőrség piros lámpás negyed alosztályt működtet, a rendőrök havonta egyszer tolmáccsal végigjárják a Lessingstrassét. Bár segíteni próbálnak, úgy láttam, hogy a magyar nők, az itthoni tapasztalatokból kiindulva, ott sem bíznak a rendőrökben.
– Mennyit keresnek Bremerhavenben a lányok?
– Nekem azt mondták, hogy havonta körülbelül kétezer és nyolcezer euró között. Ebből még lejön a lakhatási költség, ami napi 80 euró, a munkahelyi kellékek ára. És szinte mindegyik prostituált megosztja valakivel a pénzét…
– A kötetben szereplő Berta a szerelme, Krisztián kérésére áll prostituáltnak, a pénzét rendszeresen odaadja neki. A könyvből kiderül, hogy az ilyen jellegű párkapcsolatok nem ritkák a prostituáltak világában.
– A Krisztián típusú férfiak ügyesen lavíroznak, szeretetet is adnak, de közben ki is használják a prostituáltakat. A nők részéről leginkább pszichés függőségről beszélhetünk. Általában úgy gondolják, hogy a párjukkal való közös jövőjükért dolgoznak szexmunkásként. Akit én stricinek neveznék, arra ők azt mondják, hogy a szerelmem, a párom, a gyermekeim apja.
– Mire gyűjtik a nyolcezer euró maradékát?
– A legtöbben saját lakásra vagy valamilyen vállalkozás elindítására. Majdnem mindenkinek van gyereke, őket általában a családtagok nevelik otthon, néhány kisebbet visznek csak magukkal Németországba. A leggyakrabban azt mondják, azért dolgoznak, hogy a gyerekeiknek jobb életük legyen, mint nekik.
– A kitűzött célok megvalósulnak?
– Nem nagyon. Több olyan szexmunkást is megismertem, akinek könnyen elfolyt a pénz a kezéből, nem is igazán tanult meg bánni vele. De sokan vannak, akik a gyerekeik taníttatására költenek, vagy szinte minden fillért a családtagjaiknak, a párjuknak adnak.
– Milyen a családi, szociális hátterük a magyar szexmunkásoknak?
– Sok a volt állami gondozott, a többség rengeteget nélkülözött gyerekkorában, de akadnak olyanok is, akik rendezett családból jöttek, vagy idősebb nők, akiknek felnőtt gyermekeik vannak otthon. Többen érettségiztek, sokaknak szakmájuk van, és egy hittantanárból lett dominával is találkoztam. Az élettörténetek különbözők, a motiváció azonban ugyanaz: gyorsan minél több pénzre szert tenni.
– Találkozott olyannal, aki időközben kiszállt?
– Egyetlenegyet ismertem meg, akinek sikerült abbahagynia. És sok olyat, aki mindig azt mondta, hogy majd befejezi, de amikor a következő alkalommal Németországba mentem, még mindig ott volt a Lessingstrassén.
– Miért akarják abbahagyni?
– Mert nem szeretik ezt a munkát. A férfi kuncsaftok – ők is megszólalnak a kötetben – általában azt hiszik, hogy ezek a nők odavannak a szexért, pedig nem így van. Sokszor undorodnak a klienseiktől, többnyire utálják a szexmunkát, szükséges rosszként tekintenek rá.
– Szexuális szolgáltatást nyújtani csöppet sem veszélytelen elfoglaltság. Mit mondtak az interjúalanyai, gyakran próbálják meg – kuncsaftok, futtatók – bántalmazni őket?
– A rendőrségi statisztikák alapján nem sok ilyen ügyben indult eljárás. A nők ritkán fordulnak a rendőrséghez, a párjuktól, a futtatótól elszenvedett verés, a kizsákmányolás gyakran titokban marad. De például Brémában éppen egy olyan magyar nőnek az ügyét tárgyalja a bíróság, aki korábban a Lessingstrassén dolgozott. A vád szerint a futtatói brutálisan bántalmazták, és prostitúcióra kényszerítették.
– Kikből kerül ki a szexmunkások vendégköre?
– Bremerhaven kikötőváros, sok a matróz, a nők tudják, hogy mikor érkezik egy-egy nagyobb hajó, amelyen több ezer férfi dolgozik. A kliensek jó része a muszlimok vagy a hajókon dolgozó ázsiaiak közül kerül ki, illetve mozgássérülteket is kísértek a szociális munkások a piros lámpás negyedbe. Hétvégén buli előtt fiúhordák érkeznek, őket nem igazán szeretik a szexmunkások. Az idősebbeket jobban kedvelik, mert udvariasak, kiszámíthatók, ismerik és betartják a „szexbiznisz” szabályait.
– A könyvből kiderül, hogy a szexmunkások 12-16 órát dolgoznak naponta. Hogy lehet ezt kibírni?
– Nehezen, de mivel nem szeretik ezt a munkát, igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt minél több pénzt összeszedni. Általában 6-10 hétig maradnak, utána hazautaznak néhány hétre pihenni. Otthon ruhát vesznek a gyerekeknek, bevakoltatják a házat vagy lerakatják a parkettát, aztán visszamennek dolgozni, és ez így folytatódik tovább.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.08.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
