A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület részt vesz az OTP Bank Adományozási Programjában, melynek keretében októberben már néhány száz forinttal is támogatható az egyesület munkája.
A kampány célja legalább 25 millió forint összegyűjtése, azért, hogy minél több nehéz körülmények között élő gyerek jusson hozzá a szükséges orvosi ellátáshoz és terápiához.
A kampány október 1-jén indult. Az adományokkal nemcsak a gyerekek gyógyulását lehet támogatni, hanem azt is, hogy korszerű, a gyerekek igényeihez igazodó környezetben kaphassanak ellátást – írja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület.
A Gyermekmentő Szolgálat rendelőiben többek között fogászati, fül-orr-gégészeti, foniátriai, neurológiai, gyermekgyógyászati és sportorvosi rendelés, valamint logopédiai, gyógytorna- és gyógypedagógiai ellátás érhető el azoknak a gyerekeknek, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Mert az itt megforduló gyerekek számára egy vizsgálat vagy egy terápia nem egyszerűen egy újabb időpont – hanem egy lépés a gyógyulás és a teljesebb élet felé.
Sok gyerek ezekhez a segítségekhez nehéz élethelyzete miatt egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jut hozzá.
Hogyan tud adományozni?
Az adományozásnak nincs külön díja.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


