A Zámocká utcai gyilkos célpontjai között Gröhling és Fico is szerepelt

A Zámocká utcai gyilkos célpontjai között Gröhling és Fico is szerepelt

A Zámocká utcai gyilkos listáján Branislav Gröhling (SaS) volt oktatási miniszter is szerepelt. Gröhling a Markíza Televíziónak megerősítette, hogy járt a rendőrségen tanúskodni ebben az ügyben. A 19 éves gyilkos célkeresztjében más politikusok is szerepeltek, például Robert Fico, a Smer-SD elnöke.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) fokozatosan tanúvallomásra idézi be azokat a személyeket, akik szerepeltek a pozsonyi lövöldöző listáján.

A kormányfő volt a fő célpont

Juraj K. nem titkolta, hogy elsődleges célpontja Eduard Heger miniszterelnök volt. Ezt Štefan Hamran országos rendőrfőkapitány is megerősítette.

„Az elkövető többször is megpróbált támadást indítani a személye ellen. Az időbeli összefüggéseket egyelőre nem szeretném részletesen ismertetni. Bizonyítékunk van arról, hogy ott volt (Eduard Heger kormányfő lakhelye előtt – szerk. megj.) a bűncselekmény napján, még mielőtt megtörtént volna a gyilkosság”

– magyarázta.

A miniszterelnök szintén megerősítette, hogy ő volt a fő célpont.

Hírdetés

„Nem tudok más neveket megerősíteni, mivel vizsgálat tárgyát képezi. Kihallgattak, de nem tudom, hogy rajtam kívül még kit, ugyanis nem ismertették velem az aktát“

– mondta Heger.

Az ellenzék is a célkeresztjében volt

Juraj K. listáján a kormányzati spektrum mellett a Smer-SD ellenzéki párt vezetőjének, Robert Ficonak a neve is szerepelt.

„Hétfőn behívtak a NAKA-ba. Olyan kérdéseket tettek fel nekem, amelyek igazolhatóan megerősítik, hogy én is szerepelek azon személyek listáján, akik ennek a fiatalnak az érdeklődési körébe tartoztak. Pontosan tudta, hol lakom. Nyilvánvalóan járkált a házam körül, de nem érdekel“

– mondta Fico.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter nem kívánta pontosítani a listán szereplő neveket. Ugyanakkor biztosított róla, hogy ez ügyben megtették a megfelelő intézkedéseket.

TvNoviny.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »