A visszatérők győzelme

A visszatérők győzelme

A Katedra Polgári Társulás szervezésében tegnap, június 13-án került sor a Katedra Alsó Tagozatos Verseny országos döntőjére Nyitrán. A versenynek immáron harmadik éve a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara és Közép-európai Tanulmányok Kara ad otthont. Az idei tanév témáját Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című verses meseregénye adta.

Az olvasmány nagy sikert aratott, hiszen a történet befogadása számos érzékszervet bekapcsolt: a megszemélyesített édességek kalandjai során a gyerekek is szinte falták a könyvet. Ezt az élményt és érzést próbálták a szervezők a döntőn is megteremteni. A végső megmérettetésre meghívott tizenöt csapatnak bőven volt része izgalomban, míg az egyáltalán nem egyszerű feladatokkal birkóztak, majd menet közben, a tízórai szünet után Orsi-Mézikéiből falatoztak, és az eredményhirdetés előtt a Trepp színházi platform jóvoltából jókat kacagtak.

A versenyzők két fordulóban hét feladatot oldottak meg: fantomképek alapján idézték fel az olvasmány néhány szereplőjének mivoltát és szerepét, egy nyolcirányú rejtvénnyel megemlékeztek a királykisasszonyért csatába induló hősies süteményekről, időrendbe állították a történet eseményeit, ítéletet alkottak néhány állításról. A második fordulóban visszaköszönt a levelező fordulókban megismert rovás ábécé, melynek segítségével valamilyen (segéd)eszközöket fedtek fel a tanulók, majd villámkérdések következtek. A feladatsor egy idézetekkel teli táblázattal zárult, ahol meg kellett állapítani, hogy kik között és mikor hangoztak el bizonyos gondolatok.

Hírdetés

A versenyzők a kemény küzdelem után, kikapcsolódásképp megtekinthették Hostomský Fanni és Kalocsányi Gábor színészek előadásában Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című szórakoztató bábelőadását. Miután a három kis pingvin története sikeresen mindenki szívébe belopta magát, jöhetett a várt eredményhirdetés. A következő csapatok szerezték meg a dobogós helyezéseket:

A döntő feladatait Herdics Kalocsányi Mónika, a Katedra Alsó Tagozatos Verseny rovatvezetője állította össze. A zsűri munkáját Éliáš Dominika (a levelezős fordulók értékelője), Kovács Patrícia, Szalai Lívia és Máté Angelika látta el. A döntő lebonyolításában Csizmadia Beatrix, Bernáth Veronika és Grešo Noémi egyetemi hallgatók segítettek. Az egész tanév során pedig a Katedra Polgári Társulás vezetősége, Petres Csizmadia Gabriella, Gál Andrea és Pintes Gábor állt a verseny hátterében. A szakmai segítség mellett köszönet jár a támogatóknak is, a Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériumának, a Kisebbségi Kulturális Alapnak, a Womanpress Kiadónak, a Minit cégnek és az Andrej Bagar Színháznak. Minden versenyző és felkészítője könyvjutalomban részesült, a dobogós helyezést elért csapatok értékes könyvcsomagot nyertek, az első helyezettek és felkészítőjük pedig a nyitrai Andrej Bagar Színház Padlás című musicaljét tekinthetik meg a jövő hét folyamán.

A döntő további részleteit a Katedra Alsó Tagozatos Verseny honlapján találják az olvasók.

(Herdics Kalocsányi Mónika, a Katedra Alsó Tagozatos Verseny rovatvezetője / Katedra Polgári Társulás)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »