Az elmúlt év legfontosabb felvidéki magyar stratégiai kérdése a Beneš-dekrétumok ügye. Egymást érik a konferenciák, amelyek az egész közösséget érintő súlyos fenyegetésről beszélnek. Mindeközben a felvidéki magyar politikum egy része „államhatalmat nevetségessé tevő” hecckampányba kezdett, és mosolygós szelfiket posztol a közösségi médiában az elvileg egzisztenciális kihívásra hivatkozva. E sorok írója a Magyar Szövetséget régóta bírálja a stratégiai gondolkodás, a jövőkép hiánya és az olvashatatlansága miatt. A Beneš-dekrétumok körüli mizéria csak bizonyította, hogy a kritika jórészt jogos volt. De a mostani helyzet nem azért drámai, mert a párt érvényesülése, sőt, létjogosultsága vált alapvetően kérdésessé, hanem azért, mert a külső tényezők miatt (amiről a párt nem hajlandó tudomást venni) megindult folyamatok hosszú távú fenyegetést jelentenek a felvidéki magyar közösségre nézve.
Mikor a PS 2025 novemberében megnyitotta a Beneš-dekrétumok kérdését, valószínűleg annak tudatában tette ezt, hogy ezzel magyar választókat és a magyar pártot is saját gravitációs mezejébe vonzza. Ha megnézzük a Magyar Szövetség későbbi reakcióit, egyértelmű, hogy a sokat emlegetett semlegesség (gyűjtőpártiság) csak addig volt kőbe vésve, amíg nem állt elő elfogadható indok az ellenzék irányába való elmozduláshoz.
Gubík László pártelnök már a tavalyi év folyamán többször elmondta, hogy „kisebbségvédelmi ügyekben az ellenzékhez állnak közelebb”. Így a november végi pártkongresszus már csak ezt az elmozdulást, vagy irányváltást tette hivatalossá. Gubík ekkor jelentette ki először, hogy a PS valószínűbb partner, mint bármelyik kormánypárt.
Kieszközölt eszkaláció
Érdemes kitérni arra a kerekasztal-meghívásra is, amit a Magyar Szövetség szervezett a Beneš-dekrétumok kapcsán és amelyre a parlamenti pártokat hívták meg. Már a körülmények is arra utalnak, hogy az egész nem volt politikai PR-tevékenységnél.
Előre borítékolható volt, hogy a december 9-i meghívás a pártszékházba kizárólag az ellenzéket mozgatja meg. A jelenlegi belpolitikai viszonyok között minden előzetes egyeztetés és érdemi előkészítési munka nélkül csupán a „magyaroknak járó tiszteletre” alapozva összehívni egy ilyen találkozót értelmetlen volt. Leginkább az ellenzék és a kormánypártok közötti nagyon durva nézeteltérések miatt.
Adódik a kérdés, ugyan mennyi valós esélye volt annak, hogy a Smer egy asztalhoz ül majd a Slovenskoval és a PS-szel, csak azért, mert Gubík László, aki korábban elkötelezte magát szóban az ellenzék irányába, ezt kéri? Jogot lehet ugyan formálni a találkozó kikényszerítésére, de egy parlamenten kívüli pártnak és egy olvashatatlan, kötelező köröket sem teljesítő pártelnöknek ehhez nincs elég súlya. Eredmény?
A Smer magyarellenes nyilatkozatok kíséretében elfogadott egy szégyenteljes Btk-módosítást, amit nem csak értelmezni nem lehet, de primitív megfogalmazása miatt alkalmas a politikai visszaélésre is.
Tény, hogy a Smer nem a magyarokat célozza ezzel a törvénnyel (még), hanem az ellenzéket. De ettől a célkereszt a magyarokra, és nem a progresszívekre irányul – mert a Beneš-dekrétumok a magyarok egzisztenciális dilemmája, nem a progresszíveké.
Máshogy is alakulhatott volna a történet, ha a Magyar Szövetség aktívabb párbeszédet folytat. Ha a száj- és körömfájás és a szőlőültetvényeket fenyegető sárgaság ügyében kigyúrta az utat az illetékesekig, akkor most miért nem próbálta megelőzni a bajt? Ennyire fontos volt az ellenzékkel való összefogás, vagy ennyire kellett a konfrontáció, amire hivatkozva el lehet adni a politikai irányváltást egy olyan választói bázisnak, amelynek zöme békepárti és konzervatív?
Rosszul megválasztott csatamező
Azóta konferenciák sora szól a Magyar Szövetségről, nyugati lapok cikkeznek a magyar kisebbségről, egy sor karrier felívelésbe kezdett a reflektorfénynek köszönhetően, miközben a felvidéki magyar közösséget állítják pellengérre.
Csakhogy ennyivel nem ússzuk meg. A Beneš-ügynek messzemenő következményei lesznek.
A Beneš-ügy nyitva tartása több kárt okoz, mint hasznot. Ennek objektív okai vannak, és nem a kishitűség beszél belőlünk. A Beneš-ügy azért robbant ki, mert a szlovák ellenzék érdekelt volt abban, hogy fagypontra vigyék a szlovák-magyar kormányközi kapcsolatokat. Ez részben sikerült nekik. Közben Magyarországon választási kampány folyik, hónapokba telik még, mire új kormány alakul. Az EU épp szétesőben van, jelen pillanatban még az elkötelezett Európa-pártiak sem támogatják az EU minden döntését. Sőt, az sem kizárt, hogy az Európai Bizottság idő előtt lecserél néhány arcot. Lehet, hogy az EU tesz majd néhány olyan kijelentést, amit el lehet adni a sajtóban a Beneš-ügy kapcsán – de hogy a szlovák államot különösebben nem fogja megrázni, az biztos.
A szlovák kormánykoalíció a széthullás peremén táncol, minden egyes vitás törvényjavaslat a kormányzótöbbség megszűnésével és előrehozott választással fenyeget.
És ha mindez nem lenne elég, zajlik egy világrendváltás, ahol az EU és a NATO garanciái is meredeken devalválódnak. Ezzel párhuzamosan pedig a szlovák félelmek nőni fognak.
A magyar párt egy többszörösen összetett helyzetben akarja megvívni a csatát a Beneš-dekrétumok kapcsán. De ehhez a csatához nincs sem ereje, sem olvasható identitása, sem stabil választói rétege, de még a csillagzat is a lehető legrosszabb.
Célok és realitások – Beneš hosszúra nyúlt árnyéka
Milyen céljai vannak ennek a csatának?
És most nézzük a realitásokat.
A Btk-módosítás eltörlése reális cél, mert adott esetben, jó alkuval politikailag kivitelezhető. Viszont, ha sikerül is, nem leszünk semmivel sem előrébb, mint ahol december 16. előtt voltunk.
A földelkobzások leállítása szintén fontos cél, és megvalósítható, kemény politikai alkuk árán. De ha sikerül is, annyit érünk el vele, hogy néhány tucat magyar felmenőkkel is rendelkező szlovák embernek megmentjük a vagyonát. Hogy egészen pontos legyek: stratégiai alkupozíciókat kell feláldoznunk nem magyar emberek vagyonának megmentése érdekében. (Ezért is merült fel a gyanú, hogy az egész ügy csak a Magyar Szövetség progresszív irányba való eltolódását szolgálja.)
A történelmi bocsánatkérés már kevésbé reális lehetőség. Egy ilyen lépéshez nem elég a Magyar Szövetség követelőzése. Ehhez a felvidéki magyar közösség és Magyarország, sőt talán még az EU közös nyomásgyakorlására is szükség lenne, és egy olyan szlovák kormányra, amely elég stabil egy ilyen lépés megtételéhez. Ennek esélye jelen körülmények nulla, mivel a feltételekből egy sem adott.
Mivel a Magyar Szövetség narratívája szerint ezt a győzelmet a progresszív ellenzékkel tudja csak elképzelni, fel kell tenni a kérdést, hogy egy múltbeli sérelem kapcsán tett gesztusért szabad-e lepaktálni azokkal az ellenzéki pártokkal, akik háborús beidegződéseikkel talán újabb történelmi sérelmeket fognak okozni a magyaroknak.
A kártérítések kérdése belátható időn belül nem elképzelhető lehetőség. És itt fontos megértenünk a dolog természetét, ami mind a bocsánatkérést, mind a kártérítéseket nehezen elérhetővé teszik.
A valóság árnyékosabb oldalán
A Beneš-dekrétumok azon része, amely a magyarokat és németeket bünteti, egyfajta szabadságlevél a többségi nemzetnek. Bűnbocsátó cédula a Tiso-féle szlovák állam bűntetteiért. Azzal, hogy a Beneš-dekrétumok megnevezték a náci Németország oldalára állás felelőseit – akik között nincs ott a szlovák nemzet – feloldozta a szlovákokat.
Aki kétségbe vonja a dekrétumok tartalmát, az a szlovák olvasat szerint kétségbe vonja a szlovák nemzet feddhetetlenségét is a második világháború ideje alatt. Sőt, kétségbe vonja azt is, hogy Csehszlovákiának volt-e helye a győztesek oldalán. Ha pedig nem tartozott a győztesek közé, a Szlovák Nemzeti Felkelés ellenére, akkor nem áldozatai hanem kollaboránsai voltak Németországnak. És akkor joguk sem volt Dél-Szlovákia visszaszerzésére, sem a magyarok és németek vagyonának kisajátítására.
Fontos, hogy megértsük ennek az igazságtalanságnak a mértékét. De az is fontos, hogy tudatosítsuk, a sérelmeket és a kárpótláshoz való jogot a mindenkori szlovák politikum leghamarabb akkor fogja elismerni, amikor az utolsó magyar is eltűnt vagy asszimilálódott a Felvidéken. Épp a fenti okokból kifolyólag.
Az csak az egyik probléma, hogy eszközökben és erőkivetítésben a felvidéki magyar közösség nincs jó helyzetben. A másik, nagyobb probléma, hogy ha még lenne is hozzá erőnk, nem lehet meggyőzni a kárpótlás jogosságáról a szlovák politikumot a szélsőséges magyarellenes csoportok és politikusok megerősödése nélkül.
A mérleg két oldala
Mivel a körülmények adottak, nagyon csekély sikerért cserébe kockáztatjuk azokat az életbevágó stratégiai célokat, amelyek nem múltbéli sérelmekről, hanem új tragédiák elkerüléséről szólnának.
Ilyen a magyar-szlovák kapcsolatok színvonalának megőrzése, a V4 feltámasztása, a szlovák irracionális félelmekből táplálkozó magyarellenesség elburjánzásának megakadályozása, a család- és nemzetellenes progresszív agenda feltartóztatása, a háborús uszítók és az ukrán érdekeket kiszolgáló pártok perifériára szorítása és a szlovák politikai instabilitás felszámolása.
Lehet, hogy nincs igazam. Lehet, hogy felvidéki magyar embernek lenni azt jelenti, hogy a végletekig feszítjük a húrt az elégtételért, mert nekünk az jár. De még ha így is van, egy ilyen harcot nem lehet ész nélkül, pusztán politikai PR céljából, a körülmények figyelmen kívül hagyásával megvívni.
Jelen pillanatban a valóságtól való módszeres elzárkózás okán úgy vélem, hogy a Magyar Szövetség sokkal inkább politikai előnyt lát a Beneš-dekrétumokban. Egy olyan problémát, aminek árnyékában végre megoldásként tüntetheti fel magát. Ez felelőtlen hazárdjáték a közösség jövőjével.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: Magyar Szövetség hivatalos facebook-oldala
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
