A Veszprémi Egyetemi Lelkészség tavaszváró túrát szervezett a Bakonyban – KÉPRIPORT

A Veszprémi Egyetemi Lelkészség tavaszváró túrát szervezett a Bakonyban – KÉPRIPORT

Tavaszváró túrát szervezett a Veszprémi Egyetemi Lelkészség az egyetemista és főiskolás fiatalok számára február 24-én, szombaton. Kulcsár Dávid egyetemi lelkész vezetésével tizennyolcan indultak útnak a kislődi templom elől.

A közeli erdőségben rengeteg hóvirág között haladt az út. Az ébredező természetben a 104. zsoltár közös elmondása után fél óra csendes, egyéni szemlélődő imára volt lehetőség. Mindenkit megérintett a teremtett világ szépsége, az erdő neszei, a patak csobogása. A déli harangszó zúgását követően a csapat útnak indult Városlőd felé. A következő állomás a városlődi Iglauer Park volt, ahol a hátizsákokból előkerültek a szendvicsek és a lányok által készített finomságok.

 

A falu templomának árnyékában Perlaki Antal beszélt a településen a középkorban működött karthauzi kolostor történetéről, valamint a Szent Mihály-plébániatemplom értékeiről. A templomba belépve a fiatalok megcsodálták a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház barokk kori oltárát, mely az 1900-as évek eleji átépítéskor került a városlődi templom szentélyébe. A túra a városlődi kálvárián ért véget, ahol a fiatalok Kulcsár Dávid atya vezetésével végigjárták Jézus szenvedésének állomásait. Elmélkedésként soproni egyetemisták által írt keresztutat vettek alapul, melynek 14 állomását tizennégyen olvasták fel.

Elcsendesedés, szemlélődés, jókedv, örömteli beszélgetések jellemezték ezt a napot. Kulcsár Dávid atya buzdítja a fiatalokat, hogy bátran vegyenek részt az Egyetemi Lelkészség által szervezett programokon akár Veszprémben tanulnak, akár pedig máshol, de ehhez a környékhez kötődnek.

Hírdetés

 

A soron következő programok:

– február 28., szerda 19:00 – lelki este a Pannon Egyetem E épületének 13. termében 

– március 8., péntek 16:00 – városi keresztút Veszprémben, majd társasjátékest a főszékesegyházi plébánián

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »