A végeredmény szerint a kormányzó PiS szerezte a legtöbb voksot

A végeredmény szerint a kormányzó PiS szerezte a legtöbb voksot

A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.

A szavazatok közel 100 százalékos feldolgozottságán alapuló eredményeket az országos választási bizottság (PKW) honlapján ismertették. A harmadik helyen a szavazatok 14,42 százalékával a szintén ellenzéki Harmadik Út (Trzecia Droga) végzett. Átlépte még a parlamenti bejutási küszöböt a voksok 8,56 százalékával az Új Baloldal (Nowa Lewica), valamint a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja) is, amely 7,15 százalékon áll. A PKW várhatóan kedden közli a hivatalos végeredményeket, amelyek alapján megosztják majd a mandátumokat a 460 fős alsóházban (szejm).     Andrzej Duda elnök múlt héten megerősítette: az eddigi lengyel parlamenti választási szokásjognak megfelelően, a választások után a győztes pártot bízza meg kormányalakítással. Hétfő délutáni, Rómában megtartott sajtóértekezletén az elnök hangsúlyozta: „nyugodtan kell kivárni” a választási eredményeket.  Aláhúzta: „a lengyelországi demokrácia stabil”. A szavazás keretében a felsőház (szenátus) 100 tagját is megválasztották. A szenátusi választáson a KO, az Új Baloldal és a Harmadik Út közös jelöltekről állapodott meg. A szenátorokat egyéni választókerületekben, többségi rendszerben választották. Az ellenzéknek 67, a PiS pártnak 33 mandátuma lesz a felsőházban a végeredmények szerint.   A 74 százalékos részvételi arány rekordmagas volt az 1989 utáni választások történetében. Érvénytelen lett a parlamenti választásokkal egy időben szervezett népszavazás eredménye. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vett volna részt rajta, a részvételi arány azonban 41 százalékos lett.

Hírdetés

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »