Bizonyos, hogy a messzi észak, Norvégia derengő, sokszor sötétbe borult fjordjai között élt költőt, C. W. Sørlie-t a fényáhító nagy vágyakozás indította a legújabb kori protestáns egyházi énekkultúra egyik legszebb dallamának megkomponálására. A Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,/Legszentebb itt alant a föld színén! gyönyörű dallama mellett a Túrmezei Erzsébet által fordított vers a magyar- és világtörténelem legsötétebb éjszakái idején, 1944-ben született.
Mélységesen igaz: Jézus égi szép tündöklő fényű neve, s mindaz, ami e névvel összefügg, még a világtörténelem sokrétűen, jóval-rosszal telített fogalmát is mérhetetlenül felülmúlja, meghaladja. Arról szól, hogy az emberi bűn cselszövéseivel, iszonyatos háborúskodásokkal, népirtásokkal, a sötétség fejedelmének, a Diabolosznak a zsarnokoskodásával, állandó Isten elleni lázításaival írt, elmaszatolt világtörténelmet egyszer s mindenkorra átütötte a Jézus által írt, megélt, érvénybe léptetett üdvtörténet.
Fordított Golgotaként. A földi hatalmasságok a kereszten Jézus kezét ütötték át, szögezték oda a szégyenfára.
És Ő akar is, tud is. Ezért időről-időre leveszi bűn-terhelte világtörténelmünket a láthatatlan keresztről azzal, hogy beleszövi egy-egy békés, boldog – többnyire rövid – időszakba, személyes sorsba váltságműve szabadító történetét és eseményfordító erejét. Máskor, világdiktatúrák ész-, és emberveszejtő tombolása idején is ad hitvallókat, akiknek vére egyszer s mindenkorra átvérzi az önigazult ideológiák, hatalmi hazugságok piszkos szövetét. Húsvét az üdvtörténelem győzelmének ünnepe a világtörténelem kataklizmái, egyéni és közösségi borzalmai fölött. Elővételezése az Isten Országa szennymentes, tiszta mennyei történelmének. A Tündöklő fényű név majd elkövetkező kozmikus- és világuralmának, ami az egész kozmosz ünnepe lesz. S ennek nem lesz vége. Ezt az emberiségmentő, kozmikus jótettet, amit Urunk feltámadásával hatályba helyezett, nem lehet semmivel igazán méltó módon megünnepelni. Talán a zene és a vers, Bach és Händel, s mások passiói és győzelmi oratóriumai tudják valamennyire eldadogni fenségét, másságát, a még soha nem volt beköszöntének kivételes, történelem fölöttien immanens, mégis-történelmi pillanatait.
Hogyan élte meg Urunk saját győzedelmes éjszakáinak, a legtitokzatosabb éjszakák történetét? S hogyan betűzték lelkükkel e titkokat a szent írók, az evangélisták, az apostolok? Azt az üdvtörténetet, a boldogítás, a megváltás históriáját, amelyben egykor, ma és amíg a földi történelem tart, ugyanaz ismétlődik csodamódon: személyes léthorizontunk befogadóan rátágul az Isten teremtette lét és a Jézusban megváltott új élet minőségi távlataira. Ez minden lehúzó történelmi pillanat gravitációjának a mennyei ellensúlyozása, a sorskönnyítő lelki súlytalansági állapot szent gyönyörűsége. A lehetetlen lehetővé tétele.
A múlt század egyik nagy református gondolkodója fogalmazott úgy, hogy Jézus története egyérintős. Isten az Ő Egyetlenét egyszer, de akkor egyszer s mindenkorra engedte el a Földre, hogy véghezvigye a világszabadító, halálból, bűnből kihozó nagy váltságművet. Ennek az egyszeri, megismételhetetlen megváltás-históriának első egyérintős eseménye volt a születés éjszakája. A sötétségbe az igazi, élő világosság megérkezése. Róla írta János: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (Ján 1,5). Őbenne az élet világossága tündökölt föl azon a betlehemi éjszakán, a születés, a testet öltés páratlan csodájának és titkának éjszakáján, amikor a szabad ég alatt nyájukat őrző pásztoroknak megjelent az Úr angyala, körülragyogta őket az Úr dicsősége (Luk 2,8-9). Érdekes módon még a modern populáris zene is visszhangozza nálunk is ezt a Jézus-fényű éjszakát: Szentkarácsony eljött,/Az Ég a Földre szállt./Ünnepeljünk boldogan e fényes éjszakán – akarva-akaratlanul is ráhibázva az egyérintős lényegre: Az Ég a Földre szállt. Betlehemi áldott fénye a Gyermek Jézusnak azóta be- és túlragyog minden földi éjszakát.
Micsoda éjszaka volt az is, amikor Jézus megülte tanítványaival az utolsó földi és az első egyháztörténeti, sőt üdvtörténeti vacsorát! (Azon az éjszakán, amikor elárultatott…-1Kor 11,23). Amikor világosan látta és láttatta, hogy Júdás elárulja őt, öngyilkosságba vezető 30 ezüstpénzért (Íme, annak keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt – Lukács 22,21-22). És a nagypéntek előtti éjszaka a Gecsemánéban? Amikor halálos gyötrődésében imádkozva, a tanítványok botrányos alvása közben, „verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek” (Luk 22,44). Az egyetlen vigasztaló fény a gyötrődő Jézus számára a közöny, a test által elnyomott tanítványi lelkek alvós éjszakájában ez volt: „angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt” (Luk 22,43). Az angyal megjelenése hozta le a Fájdalmak Férfijának a pillanatról-pillanatra tovább segítő erőt és gyógyírt.
Igazi dráma. Ennek mintegy ökológiai, természeti kísérője volt a nappali sötétség (micsoda tömör leírása az emberi bűnhistória makacs önérvényesítésének!), ahogyan arról az evangélista tudósít: „Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosult… Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt” (Luk 23,44-46).
Ami azon a legtitokzatosabb földi éjszakán történt, tudjuk, látjuk, éljük a Feltámadott Úr Jézus Krisztus jóvoltából. DE ahogyan ez megtörtént, amiként ez dictum-factum lett, megváltoztathatatlanul megtörtént a feltámadás hajnalán, ez számunkra örök titok. Egyérintősen a mennyei parabolában csak az Atya tudja egyedül. Meg az angyalok, akik jelen voltak a világtörténelmet kozmikus üdvtörténetbe, boldogítás-történelembe átfordító nagy eseménynél. És a néma éjszaka, a csillagok, a néma sírbolt, meg a néma kövek, s a néma lepel. A titok hatalmas. Való igaz: mi, keresztyének Isten titkaiból és kijelentett titkaiból élünk. Ez a titok is lenyűgözően szép. Hatása a világtörténelemre ennek végégig igaz, erős, innovatív, az üdvtörténetre pedig örökké igaz, megigazító, feljobbító, üdvösségszerző. Új életmódnak, létlátásnak, életszemléletnek a nagy nyitánya. Valakinek ezért a szívében e titkok fölötti csodálatában megszületett a Lélek formálta kilencedik, evangélium utáni boldogmondás: boldog az az éjszaka, mely egyedül ismerte azt az órát, amikor Jézus feltámadott!
Ezért zengheti lelkünk minden húsvéton a fenséges dallamú és szövegű feltámadás-himnuszt, aminek dallama Händel Júdás Makkabeusából a Krisztust magasztaló hatalmas és magával ragadó kórusének. Szövege a svájci református teológustól, Edmond Louis Budry-tól (1854 – 1932) származik. Ezzel a Feltámadott Úr dicsőségét világgá zengő kórusénekkel kívánok minden magyar testvérünknek boldogító, megújító, sorsemelő húsvéti ünnepet!
LÉGYEN DICSŐSÉG
mindenek előtt
Néked, mert Te győztél a halál fölött.
Fénylő arcú angyal őrzi sírodat,
Ő hirdeti nékünk diadalmadat.
Légyen dicsőség mindenek előtt
Néked, mert Te győztél a halál fölött.
Itt van már Jézus hívei között,
Jertek mind Ő népe,
Köszöntsétek Őt.
Töltsön el a hála most mindeneket,
Győzelmével szerzett nékünk életet.
Nincs semmi
kétség győzelme felett,
Velünk az Úr Jézus, ki tovább vezet.
Légyen dicsőség mindenek előtt
Néked, mert Te győztél a halál fölött.
Meghallgatható szép angol és magyar variációk:
(Dr. Békefy Lajos)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
