A török elnök szerint a Nyugat provokálja Moszkvát, és ez nem tisztességes

A török elnök szerint a Nyugat provokálja Moszkvát, és ez nem tisztességes

Nem tisztességes, hogy a Nyugat „provokatív” intézkedéseket hoz Oroszországgal szemben – így reagált Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán arra a hírre, hogy az Európai Bizottság ársapkát javasol az orosz gázra.

A török elnök belgrádi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy véleménye szerint a Nyugat hozzáállása nem helyes, mert provokációval nem lehet eredményeket elérni. Az is provokáció, hogy a nyugati országok fegyvereket küldenek Ukrajnába – jegyezte meg.

Hírdetés

Recep Tayyip Erdogan szerint Európa már azzal hibát követett el, hogy alulbecsülte Oroszországot, és nem gondolt arra, hogy ha ellenséges lépést tesz vele szemben, akkor Moszkva visszavág, elzárja a gázt.

Hozzátette: ha az ukrajnai helyzetet elemezzük, látható, hogy ennek a háborúnak nincsen győztese. „Nincsen győztes egy ilyen háborúban, de úgy gondolom, hogy elég sok vesztes van, nagyszámú vesztes” – magyarázta, majd hozzátette: az emberéletek elvesztése mellett óriásiak a pénzügyi veszteségek is. Mint mondta, nem úgy tűnik, hogy a háború hamarosan véget érhet.

Törökország mindig igyekezett egyensúlyt tartani az Oroszországgal és Ukrajnával fennálló kapcsolataiban – húzta alá Erdogan.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »