A Vigilia szerkesztősége Facebook-oldalán osztotta meg Maurice Zundel svájci teológus a lapban 2006-ban közölt írásának egy részletét.
Lélek, szabadság és szabadulás. Mindaddig, amíg az ember nem válik szabaddá, csak saját szolgaságát tudja nyújtani másoknak.
Az Istenben való élet a szeretet örök áramlása a szentháromságos cserében. Szabadnak lenni annyit jelent, mint megszabadulni. Szabadulásunknak csak egyetlen útja van: a tökéletes Jelenléttel való találkozás.
Szabadnak lenni annyit jelent, mint megszabadulni… Arról van szó, hogy önmagunkat teremtsük meg, megszabadulva belső meghatározottságainktól, azért, hogy önmagunkat tegyük eredetté, forrássá, határtalan térré; olyan értékké, mely valóban mindenki közös java. De ezt nem tudhatjuk abszolút bizonyossággal mindaddig, amíg nem találkozunk egy végtelen lemondással, aki éppen a Jézus Krisztusban magát kinyilatkoztató Isten; olyan Isten, aki örök lemondás és kiüresedés állapotában él, s aki számunkra kitárja saját szabadságunk kapuját, és megmutatja, milyen irányban valósulhat az meg:
Isten az előtt nyilatkozik meg, aki elhallgattatja önmagában mindazt a zajt, melyet saját magával belül kelt. Olyan csendként nyilatkozik meg, amely minden muzsika forrása. Jelenlétként, mely a legcsodálatosabb ajándék; szeretetként, de teljesen kifosztva, olyan szeretetként, aki már ott volt, aki mindig már ott van, de aki sohasem erőlteti magát másra, aki egyszerűen önmagát nyújtja, aki mindig készen áll, s aki csak akkor fog megjelenni, amikor engedjük, hogy rajtunk át váljon láthatóvá.
(Maurice Zundel szabadságról szóló írásai, Muraközy Nóra bevezetőjével és fordításában: Vigilia, 2006. augusztus, 621–627.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség/Facebook
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
